Közel harmincszoros eltérés a béren kívüli juttatások terén 2012-ben?
Éves szinten akár közel harmincszoros eltérést is tapasztalhatunk a béren kívüli juttatásokat első ízben adó vállalatok esetében idén – derült ki a „Mi lesz a bérekkel és juttatásokkal 2012-ben?” című felmérésből. Mire számíthatnak a munkavállalók a hazai tulajdonú mikro- és kisvállalkozások, illetve a multinacionális cégek esetében?
Jelentős eltérés tapasztalható a béren kívüli juttatások terén az egyes munkáltatók esetében. Vannak olyan vállalkozások, ahol idén csupán 18 ezer forintos éves keretösszegben gondolkodnak, míg más cégek akár ennek közel harmincszorosát, évi 500 ezer forintot is megadnak a dolgozóiknak – mondta el a Jobline Magazinnak Dara Péter szakértő, a DEVISE Hungary ügyvezető igazgatója a Nemzeti Üdülési Szolgálattal együttműködésben készített felmérés eredményeit értékelve.
Ki mekkora összegre számíthat 2012-ben? Elolvashatja a Jobline Magazinban, a jobline.hu-n.