Új vezetőt neveztek ki a Microsoft magyar leánya élére
Papp Istvánt nevezték ki a Microsoft Magyarország Kft. ügyvezetőjének, aki Drajkó Lászlót váltja - közölte a társaság hétfőn.
Az új vezető felelős a szoftvercég teljes magyarországi működéséért, így az ő feladata a jövőbeni növekedés feltételeinek megteremtése az informatikai szektor hazai szereplőivel kialakított együttműködéseken, valamint a Microsoft innovatív megoldásainak elterjesztésén keresztül.
Papp István korábban a Cisco regionális vezetője volt, illetve dolgozott a Magyar Telekom vezérigazgató-helyetteseként is.
Drajkó László több mint 4 év után adja át a magyar ügyvezető igazgatói széket. A következő három hónapban a leköszönő vezető az új ügyvezető munkáját támogatja.
A Microsoft Magyarország 1993-ban alakult 2 fővel. Dolgozóinak létszáma jelenleg megközelíti a 200-at.