Karrier MTI 2011. június. 22. 12:37

GfK: minden harmadik magyar hajlandó külföldre költözni jobb állásért

Minden harmadik magyar munkavállaló hajlandó más országba költözni egy jobb állásért - közölte a GfK Hungária Piackutató Intézet a nemzetközi alkalmazotti elkötelezettségre vonatkozó felmérés eredményét szerdán.

MTI / Kálmándy Ferenc
A GfK Custom Research felméréséből kiderül, hogy Magyarországon leginkább a fiatalok és a magasan képzettek hajlandóak más országban dolgozni, többnyire az építő- és a feldolgozóiparban érdeklődnek a határon túli munkavállalás iránt. A nemzetközi tanulmány által felmért huszonkilenc országból tizenhétben tették fel azt a kérdést, hogy egy jobb állás reményében hajlandóak lennének-e más országban munkát vállalni. A megkérdezett munkaerő több mint egynegyede hajlandó más országba költözni, hogy ott jobb állást találjon. Főleg a fiatal, képzett alkalmazottak azok, akik leginkább hajlandóak váltani.

A 18-29 év közöttiek 41 százaléka, míg a felsőfokú végzettségűek közül minden harmadik, a PhD-fokozatot szerzetteknek pedig 37 százaléka hajlandó más országba költözni egy jobb munka reményében. Ez az adat a középfokú végzettségűek körében csak 22 százalék.

Bacher János, a GfK Hungária ügyfélkapcsolati igazgatója a közleményben hangsúlyozza: Az eredmények azt mutatják, hogy a következő években fennáll az "agyelszívás" kockázata, ami jelentős problémát okoz a visszaesésből talpra álló vállalatok és országok számára. A fizikai dolgozók és a szellemi foglalkoztatottak körében is látható, hogy egynegyedük hajlandó külföldön munkát keresni, és a számadatok a magasabban képzett alkalmazottak esetében emelkednek. A nemzetközi alkalmazotti elkötelezettségi felmérést a GfK Custom Research nemzetközi kutatócég végezte. Ebben 29 országból 30 556 dolgozó felnőtt véleménye szerepel.

hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.