2011. február. 17. 11:05 MTI Utolsó frissítés: 2011. február. 17. 11:07 Karrier

Logisztikai képzőközpont létesül Hatvanban

Mintegy 50 millió forintos beruházással logisztikai képzőközpontot létesít Hatvanban a Gróf Batthyány Lajos Alapítványi Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola - tájékoztatta az intézmény kommunikációs megbízottja csütörtökön.

Az új, 2000 négyzetméteres telken megvalósuló épületet a tervek szerint május végén adják át. A fejlesztéssel megfelelő körülményeket teremtenek a logisztikai ügyintézői nappali képzésben részt vevők gyakorlati felkészüléséhez - közölte Bittner Péter. A beruházás megvalósításához 38 millió forinttal járult hozzá egy pénzügyi társaság, míg a fennmaradó 12 millió forintot saját kasszájából fedezi az alapítványi oktatási intézmény - tette hozzá. Mint elmondta, a központ kiépítése nyomán a hatvani diákok korszerű körülmények között, modern oktatóeszközök segítségével sajátíthatják el a logisztikai terület fortélyait. A tanulók az érettségi megszerzését követően vehetnek részt a kétéves szakképzésben. 

Az iskola felmérései szerint a kétéves szakképzés végén a diákok 60 százaléka a szakmában helyezkedik el logisztikai ügyintézőként vagy középvezetőként, vagyis a résztvevők piacképes képzésben részesülnek. A képzés keretében a hallgatók targoncavezetői, illetve az alapképzettségre épülő nemzetközi szállítmányozási ügyintézői, kereskedelmi ügyintézői, illetve marketing- és reklámügyintézői végzettséget is szerezhetnek - közölte Bittner Péter. Az intézményben nappali tagozaton 155, esti kurzusokon pedig 118 diákot oktatnak - mondta a kommunikációs megbízott.

Gazdaság Tiszai Balázs 2024. december. 04. 17:30

Dél-Korea elmúlt 24 órája: amikor annyira utál mindenki, hogy csak az önpuccs tűnik megoldásnak, de még az se sikerül

Jun Szuk Jeol elnök a hadiállapot kihirdetésével majd visszavonásával néhány óra leforgása alatt szilánkjaira zúzta szét azt a képet, ami a nyugati világ lakosainak többségében élt Dél-Koreáról, miközben saját népe elé véres és traumatikus képeket rángatott elő a kollektív emlékezetből. A villámgyorsan hamvába hullt önpuccsból akár halálos ítélet is születhet, a dél-koreai kormány bukása már csak formaságnak tűnik.