2011. január. 24. 09:21 MTI Utolsó frissítés: 2011. január. 24. 09:21 Karrier

Fürdővezetőket képeznek a Szent István Egyetemen

Első ízben indul Magyarországon fürdővezetői szakemberképzés, a Spa Hungary Holding Zrt. és a gödöllői egyetem által konzorciális együttműködési formában megvalósuló képzése január végén kezdődik – közölte Bártfai Zoltán, az egyetem Gépészmérnöki Karának továbbképzési igazgatója.

A felsőoktatásban eddig sem alapszakon, sem mesterszakon nem szerepelt olyan program, amely a fürdők irányítását komplex módon ellátni képes szakembereket képezne, és ilyen a szakirányú továbbképzések között sem volt található – vázolta az előzményeket Bártfai Zoltán. „Amikor a Spa Hungary jelezte az egyetemnek, hogy a szakmának szüksége lenne speciális, fürdővezetői felsőfokú végzettségű szakemberekre, a társasággal összefogva közösen kidolgoztunk egy három féléves képzést” - mondta.

Az önköltséges formában megvalósuló képzésben a mérnöki diplomával rendelkezők fürdővezető szakmérnökként, a nem mérnöki diplomával érkezők fürdővezető szakemberként végeznek az egyetem Fürdővezető szakirányú továbbképzési szakán – tette hozzá az igazgató. A konzorciális együttműködési formával kapcsolatban az igazgató rámutatott: ma még nem jellemző, hogy egy szakalapításnál már a létesítéskor és a kidolgozás folyamatában is jelen legyen egy szakmai partner, ezt biztosítja ez az együttműködési forma.

A tananyagot jellemezve Bártfai Zoltán kiemelte: négy szakterületről állt össze a komplex képzési anyag, modulrendszerben, és az egészségügyi, műszaki, gazdasági és turisztikai ismereteket öleli fel. „Harmadát egy TÁMOP pályázat keretében elnyert támogatásból tudjuk megvalósítani, a többit más egyetemi forrásból” – tette hozzá.  

Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.