2010. november. 18. 13:40 Utolsó frissítés: 2010. november. 18. 13:25 Karrier

Radikális változások a szakképzésben: mi vár a szakiskolai diákokra?

Három évre rövidül a szakiskolai képzés, csökken a gyakorlati órák száma, és nagyobb jelentőségük lesz a külső gyakorlati helyeknek, ha bevezetik az új szakképzési törvényt. Bár a duális rendszerű képzés jobban igazodik majd a munkaerőpiac igényeihez, a szakiskolákban elméleti tantárgyakat oktató tanárok bajba kerülhetnek, sokukra az új rendszerben ugyanis már nem lesz szükség.

A német típusú duális modellt vezetnék be a szakképzésben 2012-re: vagyis három évre csökkenne a jelenleg négyéves szakiskolai képzés, és a jelenleginél jóval fontosabb szerep jutna a külső gyakorlati helyszíneknek. A kormány és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által megkötött szakképzési keretmegállapodás értelmében kilencvenkilenc új gyakorlatigényes szakma felügyeletét venné át - hozzájuk kerülnének például az építőipari, gépipari, kereskedelmi, vendéglátóipari és számviteli szakmacsoportok -, és az ő feladatuk lenne mostantól a szakmai- és vizsgakövetelmények kidolgozása, a vizsgák felügyelete és lebonyolítása, valamint a szakiskolai tanulmányi versenyek szervezése is.

Bajban a szakképzés: kevés a diák, kevés a használható szakma?

A szakiskolát végzett fiataloknak ma csupán harminc százaléka tud vagy akar elhelyezkedni a szakmájában, az új szakképzési törvény célja, hogy a „végzett tanulók száma és felkészültsége minél jobban és rugalmasabban alkalmazkodjon a gazdaság, a munkaerőpiac igényeihez” – derül ki abból a megállapodásból, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök és Parragh László, a MKIK elnöke a napokban írt alá. A cikk folytatását az Eduline oktatási portálon olvashatja.

Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.