2010. április. 30. 13:15 MTI Utolsó frissítés: 2010. április. 30. 13:23 Karrier

Tíz százalék maradt a munkanélküliség az euróövezetben

Rekordszinten, 10 százalékon maradt a munkanélküliség márciusban is az euróövezetben. Az elemzők 10 százalékot vártak.

Az EU egészében ugyanakkor továbbra is 9,6 százalékon áll a mutató, ami szintén megegyezik a februárival. A 11,5 éves euróövezeti munkanélküliségi csúcs 15,8 millió munkanélkülit jelentett márciusban, többet, mint Ausztria és Írország népessége együtt. Tavaly március óta 1,4 millióan vesztették el az állásukat, ezen belül az idén márciusban 101 ezerrel nőtt az állástalanok száma.

Az Eurostat közlése szerint a fiatalok körében 19,9 százalék volt a munkanélküliség márciusban, az egy évvel korábbi 19 százalék után. Elemzők szerint bíztató, hogy a legnagyobb euróövezeti gazdaságban, Németországban már ötödik hónapja folyamatosan csökken a munkanélküliek száma, szezonális kiigazítással áprilisban már 68 ezerrel mérséklődött. Spanyolországban az idei első negyedévben ugyanakkor elérte a 20,5 százalékot a munkanélküliség: ez jelenleg a legmagasabb a fejlett országok csoportjában és 1997 óta Spanyolországban is.

Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.