2009. október. 13. 14:44 hvg.hu Utolsó frissítés: 2009. október. 13. 15:35 Karrier

Sztrájkol a VDSZSZ, de még bizonytalan, hogy mikor

A napokban dönt a vasutassztrájk időpontjáról a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének (VDSZSZ) sztrájkbizottsága, így egyelőre csak annyi bizonyos, hogy lesz munkabeszüntetés - mondta Gaskó István, a VDSZSZ elnöke sajtótájékoztatón.

A szakszervezet múlt pénteken jelentette be, hogy sztrájkot hirdet, miközben még folytak a zárt ajtók mögötti tárgyalások a kormány és a vasutas reprezentatív szakszervezetek között. A döntést akkor azzal indokolták, hogy nem látják a kormányzat megállapodási szándékát. Bárány Balázs, a VDSZSZ Szolidaritás alelnöke akkor azt mondta: "addig fogunk sztrájkolni, amíg eredmény nem lesz".

Gaskó István elmondta, hogy a sztrájk időpontjáról "kellő időben" tájékoztatást adnak. Ez azt jelenti, hogy a sztrájk kezdete előtt annyi idővel, ami elegendő ahhoz, hogy a munkáltató - ha megegyeznek a még elégséges szolgáltatásokról - meg tudja hirdetni a vonatokat. Hozzátette: már most az utazóközönség türelmét és megértését kérik. 
  
A VDSZSZ Szolidaritás országos választmánya elfogadhatatlannak tartja a költségtérítés tervezett elvonását és a vasút átalakítását, amelynek következtében vasutasok ezrei válnak munkanélkülivé - mondta Gaskó István. A választmány a jelenlegi formájában ellenzi annak a miniszteri rendeletnek a kiadását is, amely a vasutasok menetkedvezményeit alakítaná át. 
  
Gaskó István elmondta, hogy az eddigi sztrájkkövetelések fenntartása mellett, ezekkel a tételekkel egészítik ki követeléseiket, és térben és időben gördülő sztrájkot hirdetnek. Hozzáfűzte: a kormányzat elhúzza a tárgyalásokat, legközelebb október 20-án lesz egyeztetés, amellyel kész helyzet elé akarják állítani a tárgyalópartnereket, mivel eddigre már készen lesz a "kurtított menetrend".
  
A VDSZSZ és más vasutas szakszervezetek közösen kezdeményeztek kollektív munkaügyi vitát, mert elutasítják, hogy a kormány jövőre 40 milliárd forinttal csökkentse a vasút finanszírozását. Kifogásolják a helyközi közösségi közlekedés, közte a MÁV és a kedvezmények tervezett átalakítását is.
  
A VDSZSZ Szolidaritás elnöke beszélt arról is, hogy a kollektív munkaügyi vitában részt vevő többi szakszervezet eddig nem jelezte, hogy a "nyomásgyakorlás területén is együttműködnek", a VDSZSZ azonban kísérletet tesz a MÁV-szakszervezetek egységesítésére. 

A kollektív munkaügyi vita október elsején kezdődött, azóta több fordulóban egyeztettek a szakszervezetek és a kormány képviselője, de a VDSZSZ és a kormány között nem született megállapodás.


Címkék
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.