2009. március. 24. 17:40 MTI Utolsó frissítés: 2009. március. 24. 17:27 Karrier

Később halasztották demonstrációjukat a szakszervezetek

Április 18-ra halasztotta a korábban április 4-re bejelentett demonstráció időpontját a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ).

A LIGA Szakszervezetek valószínűleg nem vesz részt a demonstráción. Az MSZOSZ közleményében az időpontváltozást azzal indokolta, hogy az addig hátralévő időben lehetőség nyílik az új kormányprogram megismerésére, az arról szóló egyeztetésre. 
   
Az időpontváltozásról az MSZOSZ keddi elnökségi ülésén határoztak, azt követően, hogy áttekintették az aktuális belpolitikai helyzetet, és egyeztettek a résztvevő társkonföderációkkal. A közlemény szerint a szakszervezetek törekvései, céljai egyértelműek: csökkenteni kell a munkavállalók Magyarországon aránytalanul magas terheit. 
   
"Nem tűrjük, hogy a válságot előidéző, azért felelős tőke továbbra is kizárólag a saját érdekeit érvényesítse, és a munkavállalókkal fizetesse meg, az állam segítségét is elvárva, hibás, vagy öncélú döntéseinek következményeit" - fogalmaznak. A válság megoldása mindenkitől áldozatvállalást követel - ismerik el, de hozzáfűzik: nem fogadják el, hogy a terhek döntő részét újra a munkavállalók vállára rakják. Az MSZOSZ követeli, hogy a válságkezelés eddigi megoldási iránya a "fejéről a talpára kerüljön". 
   
Az új kormányfő vonja vissza a parlament elé beterjesztett adócsomagot, az új kormányprogram a gazdasági szempontokkal azonos súllyal vegye figyelembe a valós társadalmi, szociális helyzetet, a munkavállalók, a nyugdíjasok érdekeit - hangoztatja az MSZOSZ közleménye.
   
A LIGA kedden reggel még azt közölte, hogy részt vesz az április 4-re meghirdetett demonstráción, az új időpontban azonban várhatóan nem csatlakozik a megmozduláshoz. Május 1-jén azonban megtartja a demonstrációt a válság átfogó kezeléséért és a munkahelyek védelméért, valamint egy órás figyelmeztető sztrájkok szervezését is kilátásba helyezte. 
   
Pataky Péter, az MSZOSZ elnöke elmondta: a többi szakszervezeti tömörüléssel egyeztetnek az időpontváltozásról.