Ötszázezer új munkahelyet terveznek Sanghajban
A szolgáltatói szektor fejlesztésével idén 500 ezer új munkahelyet kívánnak létrehozni Sanghajban, az ország gazdasági fővárosában.
Az új munkahelyek között százezret a földművesekből lett munkásoknak ajánlanak fel - közölte a sanghaji városvezetés.
A félmillió munkahelyet negyedéves elosztásban kívánják meghirdetni, ez azt jelenti, hogy március végéig közel 150 ezer új pozíció lesz elérhető. Az elhúzódó gazdasági válság Sanghajra is rendkívüli terhet rótt, a városi munkaerőpiacon az idén 9 ezerrel több, azaz 158 ezer lesz a pályakezdő.
Az új munkahelyeken kívül 210 ezer idős városlakó közösségi, vagy otthoni gondozását tervezik, a megélhetéssel nem rendelkező 126 ezer idős embernek pedig járadékot fognak folyósítani. Mintegy 100 ezer vándormunkásnak tanítanak szakmát, a Sanghaj környékén élő vidéki lakosok 98 százaléka csatlakozhat a város nyugdíjprogramjához.