Vihar a nyugdíjreform körül
A lengyel kormány az elnöki vétó ellenére sem akar módosítani a nyugdíjreformról szóló törvényen - mondta Donald Tusk miniszterelnök.
"Nem lesz új törvénytervezet" - szögezte le a kormányfő a TOK FM rádiónak. "Pénzügyi válság idején a kormánynak határozott politikát kell folytatnia, és nem kezdhet állandóan mindenkivel egyezkedni" - tette hozzá.
A lengyel kormánykoalíció november elején vitte keresztül a parlamenten a sokat bírált nyugdíjreformot, amelynek következményeként mintegy 750 ezer közalkalmazott, többségében tanárok, vasúti dolgozók elveszítenék a korengedményes nyugdíjba vonulás lehetőségét, viszont az állami költségvetés jelentős megtakarításra tenne szert. Lech Kaczynski államfő azonban vétót emelt hétfőn a jogszabálytervezet ellen, és felkérte a parlamentet, hogy módosítsa a reformot oly módon, hogy az elfogadhatóvá váljon a szakszervezetek számára.
Az elnöki vétó felülbírálásához a kormányfőnek most szüksége van az ellenzéki Baloldali Demokratikus Szövetség (SLD) frakciójának támogatására. Grzegorz Napieralski, az SLD vezetője azonban szerdán azt mondta: az államfővel ért egyet a nyugdíjreform kérdésében.
A jelenlegi korkedvezményes nyugdíjról szóló törvény év végén hatályát veszti. Tusk szerint ha nem sikerül elfogadni az új jogszabályt, akkor valamennyi lengyel dolgozó, akit ma megillet a korkedvezményes nyugdíjba vonulás lehetősége, automatikusan elveszítené ezt a jogosultságát. A kormányfő korábban elutasította az államfőnek azt a kérését, hogy hosszabbítsák meg egy évvel a jelenlegi törvény hatályát.