2008. december. 17. 13:09 MTI Utolsó frissítés: 2008. december. 17. 14:42 Karrier

Nem a heti 48 óránál hosszabb munkaidőre

Az Európai Parlament (EP) szerdán Strasbourgban elvetette azt a javaslatot, hogy a heti munkaidő - bizonyos feltételek mellett - a 48 órát is meghaladhassa.

Az EU új munkaidő-irányelvéről, illetve az indítványhoz benyújtott módosító javaslatokról való szavazás során a parlament elutasította a tagállami kormányokat képviselő Tanácsban hosszas vita után minősített többséggel kialakult álláspontot, amely engedte volna a heti 48 óránál hosszabb munkaidőt.

Most a Tanács és a Parlament képviselőinek meg kell kísérelniük a vélemények összebékítését. Ez nem ígérkezik gyors folyamatnak. A Tanácsban is három éven át folyt a huzakodás, míg idén döntésre jutottak.

A heti munkaidő 48 óra fölé emelésének "élharcosa" Nagy-Britannia. A britek a kormányok közti egyeztetésen elérték, hogy a munkaidő a munkáltató és a munkavállaló megállapodása alapján elérhesse a heti 60 órát, sőt, abban az esetben, ha azt kollektív szerződés nem tiltja, akár a 65 órát is. Erre mondott nemet most az Európai Parlament.

Vita van a parlament és a legtöbb kormány között abban is, hogy teljes értékű munkaidőnek kell-e tekinteni az ügyeleti időt, beleértve annak "inaktív" időszakát.  Bár az igen mellett két európai bírósági állásfoglalás is szól, több EU-ország elzárkózik az ilyen értelmű szabályozástól, különösen az egészségügyben.



Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.