2008. december. 15. 13:15 MTI Utolsó frissítés: 2008. december. 15. 13:07 Karrier

Elmaradt bérek miatt perli a BKV-t egyik szakszervezete

Mintegy egymilliárd forintnyi elmaradt bér miatt nyújtott be keresetet a munkaügyi bíróságon a BKV trolibuszos szakszervezete - közölte Szabó István, a Budapesti Trolibuszközlekedési Dolgozók Szakszervezetének elnöke.

A szakszervezet azt szeretné, ha a bíróság kimondaná, hogy az eddigi bérezési forma, a startdíj nem egyenlő a teljesítménybérezéssel, illetve állapítsák meg azt is, hogy három évre visszamenőlegesen mennyi elmaradt bér jár a munkavállalóknak a ki nem fizetett túlórák és a vontatási költség miatt - mondta Szabó István.

A közlekedési vállalat még 1989-ben állapodott meg a trolibusz-ágazatban dolgozókkal arról, hogy teljesítménybérezést vezetnek be az ágazatban. A cég startdíj elnevezéssel vezette be az új bérezési formát, amely azonban a 2002-es törvényi változások óta jogellenes, hiszen egy előre meghatározott összegről van szó, s a munkáltató nem a tényleges túlórákat fizeti - ismertette a Budapesti Trolibuszközlekedési Dolgozók Szakszervezetének elnöke. 

A vontatási költség azoknak a trolibuszvezetőknek jár, akik csuklós járművet vezetnek. A szakszervezetek kérték a 19 évvel ezelőtti megállapodás kiadását a munkáltatótól, de a BKV ezt azzal hárította el, hogy nincsenek már meg a dokumentumok.

A per múlt pénteken kezdődött, a munkáltató külső szakértő bevonásával vizsgálja a szakszervezet követelését.


Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.