2008. október. 09. 12:06 MTI Utolsó frissítés: 2008. október. 09. 11:31 Karrier

Elkezdődött az oktatás az ungvári egyetem magyar karán

Birtokba vette a számára kialakított épületrészt a hét elején az Ungvári Nemzeti Egyetem nemrég megnyílt magyar tannyelvű humán- és természettudományi kara, a költözködés technikai okok miatt késett - írja csütörtöki számában az ungvári Igazi Kárpáti Igaz Szó című országos lap.

Az újság a hétvégén még arról számolt be, hogy lezárták a magyar kar diákjai előtt a magyar állam támogatásával felújított helyiségeket, s olyan híresztelések is lábra kaptak, amelyek szerint az épületrészbe esetleg valamelyik ukrán kart költöztetik. A beköltözés október elsejei határidejének csúszásával kapcsolatban Petro Lizanec professzor, a magyar kar dékánja elmondta, hogy a szoros határidő miatt a kivitelezők sok hibát követtek el az épületszárny felújításakor.

Az oktatás immár zavartalanul folyik a karon, de még több hiányosságot kell kiküszöbölni, például fel kell szerelni a táblákat, el kell helyezni egyes bútordarabokat - jegyezte meg a dékán. Egyelőre nincsenek bevezetve a telefonvonalak sem a karon, s az anyagi fedezet hiánya miatt egyelőre hiányoznak a szükséges számítástechnikai eszközök, az internet-hozzáférés.

A magyar kar megnyitása nem politika, hanem a diákok természetes joga az anyanyelvükön való tanuláshoz, lehetőség komoly tudományos munka folytatására - fogalmazott Lizanec.

hvg360 Lengyel Tibor, Gergely Márton 2025. január. 08. 09:30

Orbán csapdában: hogy erősnek látszódjon, tíz napig nyaralnia kell

Senki sem gondolta, hogy Orbán Viktor szó szerint érti a 2025-ös repülőrajtot, és Indiába utazik. Valójában Magyar Péter vett igazi startot, aki az előrehozott választásokkal olyan témát talált, aminek realitása ugyan nincs, de a kormánypártot és az ellenzékét is defenzívába tudta vele kényszeríteni.