2008. szeptember. 12. 16:03 MTI Utolsó frissítés: 2008. szeptember. 12. 15:55 Karrier

Kapkodnak a háztartási alkalmazottak után az osztrákok

Több mint kétmillió ausztriai háztartásban foglalkoztatnak rendszeresen külső "segéderőt", ráadásul a háztartási alkalmazottak által nyújtott szolgáltatásokért javarészt feketén fizetnek.

Csupán az idén 3,2 milliárd eurót fognak költeni az Ausztriában takarítókra, mosónőkre, pótmamákra, kertészekre, ápolókra. Ez háztartásokként évi 1500 eurós kiadást jelent, tehát többet, mint amennyit a családok átlagosan hús- és termékféleségekre fordítanak - állapítja meg a Kreutzer Fischer & Partner (KFP) piackutató intézet felmérése.

A statisztikai hivatal összesítése alapján tavaly 3,5 millió volt a háztartások száma az országban. A KFP kimutatása szerint hozzávetőleg hatvan százalékukban alkalmaznak többé-kevésbé rendszeresen "külső erőt" a munkák elvégzésére.

A háztartási alkalmazottak foglalkoztatása a nyolcvanas évek óta folyamatosan terebélyesedik, ráadásul az ágazat virágzását a piac két irányból is táplálja: mind a kínálat, mind a kereslet gyarapodik szépen. Az intézet úgy becsüli, hogy jelenleg mintegy 650 ezren vállalnak háztartási munkát az országban, túlnyomórészt mellékállásban - és az adóhatóságok tudta nélkül. A takarító- és mosónők 98 százaléka kapja zsebbe a pénzt, a bébiszittereknél hasonló az arány. A kertészek 70 százaléka bújik ki az adófizetés alól, és az ápolók egyharmadát is feketén alkalmazzák.

A KFP véleménye szerint a kínálati oldal erősödése elsősorban a korábbi években tapasztalt bevándorlás bővülésével magyarázható, míg a kereslet növekedését a nők munkába állásának terjedése és a lakosság öregebbé válása indokolja.

Az intézet azt jósolja, hogy az "iparág" fejlődése a következő években is töretlen marad. Jövőre 3,37 milliárd eurót, 2010-ben pedig 3,49 milliárdot fog kitenni a háztártatási alkalmazottak összesített díja.

Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.