2008. június. 16. 10:46 MTI Utolsó frissítés: 2008. június. 16. 17:40 Karrier

Hét percenkét két halálos munkabaleset

Az EU-ban minden hét percben ketten halnak meg munkahelyi balesetben, vagy foglalkozási ártalom miatt, a tragédiák többsége kockázatértékeléssel megelőzhető - áll a témában kampányt indító, Európai Munkavédelmi Ügynökség közleményében.

Az Eurostat és az ENSZ Nemzetközi Munkaügyi Szervezetének (ILO) becslései szerint évente 165 220 ember hal meg az unióban munkával kapcsolatos okok miatt.

Az uniós jogszabályok értelmében valamennyi munkáltató köteles kockázatértékelést készíteni, ami lehetővé teszi a munkáltató számára a munkavégzés jellegéből adódó baleseti kockázatok feltérképezését, minimalizálását. A bilbaói központú uniós ügynökség egy igen egyszerű, öt lépésből álló eljárást népszerűsít a pénteken kezdődött és két évig tartó kampányban.

A kockázatértékelés a munkahely és az ott végzett munkafolyamat valamennyi aspektusának áttekintése, felmérése abból a szempontból, hogy mi okozhat kárt és kiküszöbölhetőek-e a veszélyek. Ha nem, akkor meg kell vizsgálni, hogy milyen megelőző vagy védelmi intézkedésekre van szükség.

Magyarországon évente mintegy 130 ezer munkahelyi baleset történik. A munkavédelmi törvény előírása szerint a kockázatértékelés munkavédelmi szaktevékenységnek minősül, így azt csak megfelelő végzettséggel rendelkező személy végezheti el. Az idén január óta összesen 9 halálos munkahelyi baleset történt Magyarországon, közülük kettő ezen a héten: kedden egy budapesti, szerdán pedig egy dunaújvárosi építkezésen halt meg egy-egy munkás.

Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.