2008. március. 17. 13:30 MTI Utolsó frissítés: 2008. március. 17. 13:20 Karrier

Nem jut dűlőre a MÁV és a VDSZSZ

Nem született megállapodás a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetek (VDSZSZ) és a MÁV között a szakszervezet sztrájkköveteléséről, illetve a még elégséges szolgáltatásról hétfőn Herczog László közvetítő bevonásával megtartott egyeztetetésen.

A tárgyalást jövő héten, március 25-én, kedden 11 órakor folytatják a VDSZSZ és a vasúttársaságok. A szakszervezet továbbra is azt követeli, hogy a MÁV Cargo privatizációs bevételéből minden vasutas kapjon személyenként nettó 250 ezer forintot, illetve a kiszervezett társaságok dolgozói a már felajánlott 6,9 százalékon kívül 10 százalék többlet bérfejlesztésben részesüljenek, ezt egészítette ki a szakszervezet március elején a gazdaságtalannak tartott 38 vasúti mellékvonal ügyével.

Az egyeztetés követően Bárány Balázs, a VDSZSZ alelnöke elmondta: patthelyzet van, az álláspontok nem közeledtek sem a szakszervezeti követelés, sem a még elégséges szolgáltatás kérdésében. A munkáltató nem mozdult el eddigi álláspontjáról, a munkáltató szerint nem teljesíthetők a szakszervezet követelései. Bárány Balázs elmondta: nem valószínű, hogy húsvétig lesz sztrájk, a VDSZSZ sztrájkfelhívása továbbra is él.

A munkáltató álláspontja továbbra is az, hogy nem teljesíthetők a szakszervezet követelései, mert gazdaságilag és jogilag megalapozatlanok - mondta Sigulinszki Tibor, a MÁV Zrt. szóvivője.

Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.