2007. november. 27. 16:24 MTI Utolsó frissítés: 2007. november. 27. 16:06 Karrier

Létszámleépítés miatt tüntettek Vácott

"Én dolgozni akarok" - ezzel a József Attila A Dunánál című verséből vett idézettel a transzparenseiken tüntettek a General Electric váci dolgozói a gyárépület előtt.

A Tungsram Dolgozók Független Szakszervezetének (TDFSZ) váci alapszervezete 350 munkahely megszüntetése ellen emelte fel szavát - mondta Nagy István, az alapszervezet vezetője.

A munkáltató Vácon és Kisvárdán több termék gyártásának megszüntetését tervezi, és ezért a jelenlegi mintegy ezer dolgozó közül minden harmadiknak veszélyben van a munkahelye. A demonstráció résztvevői - mintegy háromszázan - nem sokkal két óra előtt kezdtek gyülekezni a gyár kapujánál.

Nagy István úgy nyilatkozott, hogy folyamatosan tárgyalnak a GE vezetőségével. Az elmúlt héten a GE budapesti székháza előtt tartott demonstráció óta annyit már sikerült elérni, hogy az eredetileg még erre az évre tervezett intézkedést a cég 2008 harmadik negyedévére halasztotta. Nagy István bízik abban, hogy a további egyeztetések sem lesznek eredménytelenek.

A General Electric közleménye szerint azért szüntetik meg néhány halogéntermék és fénycső gyártását, mert csökkent irántuk a kereslet a világpiacon, illetve a magyarországi gyártás költsége ugrásszerűen emelkedik. Így elkerülhetetlennek tartják a csoportos létszámcsökkentést.

Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.