2007. október. 15. 12:32 MTI Utolsó frissítés: 2007. október. 15. 12:30 Karrier

Új oktatási szakszervezet alakulhat jövő év elején

Hivatalosan várhatóan január-februárban alakulhat meg az Oktatási Vezetők Szakszervezete, a tömörülés az intézményvezetők érdekvédelmét kívánja ellátni -mondta Somogyi László, az előkészítő bizottság vezetője.

URLguru

További hasznos weblapokat szeretne a témában? Esetleg Ön osztana meg másokkal érdekes linkeket? Kattintson az URLguru.hu oldalra!

Mintegy száz általános és középiskolai igazgató, igazgatóhelyettes határozta el, hogy Oktatási Vezetők Szakszervezete néven új érdekvédelmi szervezetet hoznak létre - közölte a Berzsenyi Dániel Gimnázium igazgatója.

Az iskolaigazgató azzal indokolta a már meglévő pedagógus szakszervezetek mellett az új tömörülés létrehozását, hogy vezetői feladataik ellátása során sokszor érezik egyedül, kiszolgáltatottan magukat. Mint mondta, úgy érzik érdekeiket nem védi, nem képviseli senki, a kollégák és a fenntartók elvárásai között feszülő ellentmondást gyakran nem tudják feloldani.

"Ezért érezzük szükségét annak, hogy igazgatók, igazgatóhelyettesek, tagiskola-vezetők, gazdasági vezetők összefogjunk és egymást is támogatva képviseljük szakmai és szociális érdekeinket" - írta közleményében Somogyi László.

A dokumentum szerint a megalakuló szakszervezet pártpolitikától mentes, független, a szolidaritás elvén nyugvó szervezet lesz, amely nyitott és együttműködésre kész minden demokratikus társadalmi erővel, szervezettel, amely a tagtársaink érdekeit felvállalja, illetve elősegíti a szakszervezetünk érdekvédelmi tevékenységét.

Az Oktatási Vezetők Szakszervezete alapszervezeteinek megalakításával, a megalakult alapszervezetek összefogásával, a szervezet kiépítésével és az alakuló kongresszus megszervezésével egy Előkészítő Bizottságot (EB) bíztak meg. Az alakuló kongresszust - amely a bírósági bejegyzés feltétele is - várhatóan január-februárban hívják majd össze.

Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.