2007. július. 12. 11:26 hvg.hu Utolsó frissítés: 2007. július. 12. 11:09 Karrier

Gyerekkel könnyebb nyári szabadsághoz jutni

A jelentősebb – néhányszáz főt foglalkoztató –vállalkozások egyre inkább odafigyelnek arra, hogy nyáron a gyereket nevelő dolgozók el tudjanak menni szabadságra- állítja Deák Andrea, a Neumann International AG. Hungary igazgatója. Van már olyan részvénytársaság, ahol vállalati napközit üzemeltetnek, a tehetősebbeknél egy hónapos fizetés nélküli vakációra mehetnek a gyerekes szülők. A Családbarát Munkahely díjat elnyerő cég pedig saját üdülőket tart fenn alkalmazottai részére.

Deák Andrea szerint az sem kivétel ma már, hogy a dolgozók tetszés szerint behozhatják gyermekeiket. Sőt, használhatják a cég uszodáját, szaunáját, kertjét. A pénzintézetnél létezik üdülési támogatás, amit a dolgozók a vállalati üdülőkben évente egyenként maximum 40 ezer forintig vehetnek igénybe.

Ma már nem ritka, hogy az újonnan épülő nagyobb székházában az orvosi szoba és tornaterem mellett gyermeknapközit is létesítenek. Van, ahol már bevezették a Parents Policy nevű irányelvet, amely lehetőséget biztosít a gyermeküket nevelő szülőknek, hogy - amennyiben elfogyott szabadságuk - legfeljebb egy hónapig fizetés nélküli szabadságra menjenek.

Az ilyen jellegű szociális juttatások természetesen csak azoknál a cégeknél működik, ahol jelentős a dolgozói létszám és nagy a nyereség. A kisebb vállalkozások természetesen nem engedhetik meg az ilyen nagyvonalú szociális juttatásokat, ám a kis- és mikro vállalkozások ma már adómentes üdülési csekkel hozzájárulnak a dolgozók pihenéséhez- mondja Deák Andrea.

hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.