Megrendelem a könyvet

Ha mindennel egyetértünk, nem sok helye van a társalgásnak, az eszmecserének és a dolgok megvitatásának. Az egyetértés nagyon jól hangzik, de ezzel részvételünk a beszélgetésben nem lesz túl jelentős. A másik végletet az jelenti, aki világosan kimondja, hogy semmivel nem ért egyet, amit a másik mond. Ez az állandóan vitatkozó, ellenkező személy az egyet nem értéssel a fölényét akarja demonstrálni. Nagyon jellemző ez a viselkedésmód a tudósokra, a magasan képzett személyekre, mert erre kaptak ösztönzést, így „programozták” a reakcióikat. Az a cél, hogy valahol e két véglet között helyezkedjünk el. Nem kell mindennek egyetérteni, és nem kell mindent vitatni sem.

Az „igazam van” szükséglete nagyon szorosan összefügg az egóval. A vita két ego csatája. Amikor egyetértünk valakivel, az olyan, mintha alávetnénk magunkat a másik nézőpontjának, vagyis mintha veszítenénk. Amikor nem értünk egyet valakivel, akkor egónkat erősítjük meg azáltal, hogy jelezzük, hogy úgy ítéljük meg, mi vagyunk fölényben. Ha ragaszkodunk ahhoz, hogy mindig mi nyerjük a vitát, a végén semmit nem nyerünk, kivéve azt, hogy vitaképességeinket fitogtatjuk. Ha elveszítünk egy vitát, lehet, hogy új nézőpontot nyerünk. Nem az a legfontosabb a világon, hogy mindig igazunk legyen, és nem is nagyon szép dolog, ha ezt tekintjük célnak.

A logika buboréka

Ha valaki olyant tesz, amit nem szeretünk, vagy amivel nem értünk egyet, nagyon egyszerű az illetőt ostobának, tudatlannak vagy rosszakaratúnak tekinteni. Könnyen lehet azonban, hogy az illető saját logikai buborékán belül igenis logikusan viselkedik. A logikai buborékot, az érzékelés, az értékek, a szükségletek és a tapasztalatok alkotják. Ha őszintén törekszünk arra, hogy belelássunk ebbe a buborékba és megértsük, „honnan jön”, „milyen alapról indul” az illető, általában meglátjuk kiinduló pontjának logikusságát.

A gondolkodást oktató iskolai programban (CoRT – Cognitive Research Trust) vannak olyan gyakorlatok, amelyek segítségével kiszélesíthetjük az érzékelést, így a gondolkodó tágabb képet kap, és eszerint cselekszik. Az egyik ilyen eszköz az OPV , amely arra ösztönzi a gondolkodót, hogy „meglássa a másik ember álláspontját”. Számos példánk van arra, a hogy súlyos konfliktusok értek véget hirtelen, amikor az egymással szemben álló felek (akik megtanulták ezeket a módszereket), úgy döntöttek, hogy az OPV alapján értékelik a másik szempontjait, mely nagyon hasonló ahhoz, hogy belelássunk a másik fél „logikai buborékába”.

Különleges körülmények

Ez a legfőbb eszköz, amely által a nézeteltérés egyetértéssé simítható. Valaki mond valamit, amivel azonnal nem értünk egyet. Például. A nők jobban hisznek a médiumoknak és a jósoknak, mint a férfiak. Azonnali reakciónk, hogy ez nem igaz. Lehet, hogy a nőknek jobban tetszik a jósok tevékenysége, akkor is, ha nem hisznek bennük. Azok a nők, akik viszonylag egyhangú életet élnek, biztosan örülnek annak, ha új izgalmas eseményeket ígérnek nekik. Amikor a nőknek nem volt politikai státuszuk, és még a hadsereghez sem vonulhattak be, egyetlen hatalmi forrásuk az okkultizmus volt. Vagyis azért fejlesztették ki a varázslat és boszorkányság mitológiáját, mert úgy érezték, hogy ezek erőt adnak nekik. Érdemes ebből a szempontból felfigyelni a Harry Potter-könyvek sikerére. A kisgyerekek, akiknek kevés valódi befolyásuk van, rajongnak az ötletért, hogy boszorkányság, varázsigék által hatalmuk lehet.

Ezek azok a különleges körülmények, amelyek áttekintésével egyetérthetünk azzal, hogy vannak nők, akik jobban érdeklődnek az okkultizmus iránt, mint a férfiak. Törekednünk kell arra, hogy megtaláljuk azokat a körülményeket, amelyek között az állításnak van értelme, és törekedhetünk arra, hogy egyetértsünk az állítással, de csak a rá vonatkozó különleges körülmények fennállása esetén.

Különleges értékek

Kulcsmondatunk itt: „Ha nekem is ezek lennének az értékeim, egyetértenék”. A folyamat itt is hasonló ahhoz, amit a különleges körülmények esetében leírtunk. Itt azonban nem különleges körülményeket, hanem olyan különleges értékeket kell keresnünk, amelyek lehetővé teszik, hogy egyetértsünk a másik féllel. Például: „A hazugság soha nem elfogadható. Ez erkölcsi alapelv.” Ezzel egyetérthetünk, vagy ellenvetést fogalmazhatunk meg. Ami azt illeti, a filozófusoknak régóta nem sikerült megegyezésre jutniuk ezzel kapcsolatban. Van, aki azt mondja, hogy hazudni mindig helytelen. Mások azt mondják, hogy „a nagyobb jó” érdekében elfogadható a hazugság. Ennek alátámasztására a filozófusok általában az alábbi hagyományos túlzó példát használják. „Tegyük fel, hogy egy gyilkos keresi potenciális áldozatát, és megkérdezi tőlünk, merre ment az illető. Vajon a valódi irányt mutatjuk-e meg a gyilkosnak, vagy tévútra vezetjük?” Ebből az értékek konfliktusát látjuk; az erkölcsi alapelv; a pragmatizmus; az emberi élet értéke kerül konfliktusba. Ez esetben tehát világosan megmagyarázhatjuk a különböző értékeket, rámutathatunk hogy adott körülmények között, de csak és kizárólag az adott körülmények fennállása esetén adott értékekkel értünk egyet. Így még mindig megfogalmazhatjuk véleményünket.

Különleges tapasztalat

Általában nagyon nehéz egyetérteni egyedi, különleges tapasztalatból fakadó állításokkal. Ha valakinek több éves tapasztalata van bántalmazott nők gondozásában, azt mondhatja, hogy ezek a nők azért mennek vissza a bántalmazóhoz, mert olyan alacsony az önbecsülésük, hogy szükségük van a kapcsolatra. Hallgatóként úgy érezhetjük, hogy azért mennek vissza, mert nem tudnak máshova menni. Egyetérthetünk azzal, hogy bizonyos esetekben az „önbecsülés” tényező releváns lehet, de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy minden esetben az.

Általánosítások

Általában nagyon nehéz egyetérteni a nagy általánosításokkal. Sajnálatos módon logikai szokásaink szerint így gondolkodunk, például: a férfiak a logika, a nők megérzés alapján gondolkodnak. Az utóbbi megállapítás pontosan olyan fajta általánosítás, amellyel a legtöbb ember nem értene egyet. De kifejezhetjük ellenvéleményünket általában az általánosítás ellen, és mégis egyetérthetünk annak bizonyos aspektusaival. Például: a nők is épp olyan logikusak tudnak lenni, mint a férfiak, de inkább intuitívak. Vagy: a férfiak általában csoportokban dolgoznak, és munkatársaikat logikus érvek alapján beszélik rá egy terv végrehajtására. A nők inkább egyedül szeretnek tevékenykedni, és csak az intuícióikra számíthatnak, mivel nem szükséges meggyőzniük másokat. Vagy: egyetértek azzal, hogy a nők valóban hosszasabban mérlegelik a dolgokat, mert több tényezőt vesznek figyelembe. Így megtehetjük, hogy nem értsünk egyet az általánosítással, de annak bizonyos tényezői iránt egyetértés tanúsítsunk.