A dokumentum szerint tavaly mintegy 1600 szakszervezeti tag vált erőszakcselekmény áldozatává, ami több mint kétszerese az előző évi adatnak. (Az ICFTU a 2004-es évről készített statisztikájában 704 megkínzott, megvert vagy megsérült szakszervezeti tagról számolt be.) A letartóztatások száma szintén megduplázódott 2004 és 2005 között, s ez utóbbi évben elérte a 9 ezres számot.

A megölt szakszervezeti aktivisták száma ugyanakkor csökkent (2005-ben 115 volt, szemben az előző évi 145-tel). E tekintetben továbbra is Kolumbia áll a lista élén, itt tavaly 70, 2004-ben pedig 99 szakszervezeti tag vesztette életét. Az ICFTU jelentése szerint Kolumbiában egyes fegyveres csoportok szándékosan, célzottan választanak szakszervezeti aktivistákat akcióik célpontjaként, s a gyilkosok továbbra is a büntetlenség légkörében élnek.

A szakszervezetek szempontjából összességében is Latin-Amerika számít a legtragikusabb régiónak. De rossz a helyzet Ázsiában is, ahol az országok elkeseredett versenyt vívnak egymással a termelési költségek leszorítására és ezzel a befektetők odacsalogatására: ezért például Banglades, India, Pakisztán, vagy éppen a Fülöp-szigetek exportszektoraiban továbbra is gyakori a gyerekmunka, a szexuális zaklatás, s nem ritkák a fizetetlen túlórák, vagy éppen a veszélyes munkahelyi körülmények.

Az ICFTU ugyanakkor számos fejlett ország gyakorlatát is bírálta. Így például a jelentés szerint az új ausztrál munkaügyi törvények korlátozzák a dolgozók szakszervezeti jogait, s a szakszervezetek működésével szemben különösen ellenséges multinacionális cégek listáján szerepel két hatalmas kereskedőlánc, az amerikai Wal-Mart és a német Lidl is.

Guy Rider, az ICFTU főtitkára a jelentést ismertető beszédében kiemelt hangsúllyal szólt két problémáról: a nők, illetve a vendégmunkások szakszervezeti jogainak megkérdőjelezéséről. A gyengébb nem tagjait azért fenyegeti különösen nagy veszély, mert ők adják a világszerte, s főként a fejlődő országokban gomba módra szaporodó különleges gazdasági övezetek munkaerejének 90 százalékát: márpedig ezekben a befektetőknek „engedelmes”, szabadon túlóráztatható dolgozókra van szükségük, s ezért csírájában igyekeznek elfojtani a szakszervezetek működését.

A vendégmunkások ügyében pedig a jelentés a Közel-Keletet és Ázsiát emeli ki, mint elrettentő példát. Kuvaitban, Ománban, Katarban, Szaúd-Arábiában, Líbiában és Jordániában – ahol a szakszervezetek vagy teljesen be vannak tiltva, vagy csak komoly korlátozásokkal működhetnek – a jelentés szerint a vendégmunkásokat „szégyenletesen kihasználják”, s például az Egyesült Arab Emírségekben közülük jó néhányan már 16 hónapja nem kapják meg bérüket. De Dél-Koreában sem sokkal jobb a helyzet: Ryder beszámolója szerint a szöuli kormány nem hajlandó elismerni a vendégmunkások által újonnan alapított szakszervezetet, amelynek elnökét a rendőrök le is tartóztatták és összeverték.