Közszolgálati tévézés és elektronikus agyak
Miközben Magyarországon áldatlan vita folyik arról, hogy néhányszor tízmilliárd forintból lehet-e elfogadható és emiatt aztán nézett közszolgálati televíziót üzemeltetni, Európa szerencsésebbik részén egy hasonló népességszámú országban a veszekedések helyett inkább létrehozták, amit korlátozott forrásaikból lehetett. A svéd tévések úgy vélik, hogy ami megszületett, az a legjobb közszolgálati tévétechnológia a világon.
A svéd köztévé főbejárata Stockholmban. Beengedték a információ technológiát © SVT |
Lehet mondani, hogy sok pénzből könnyű fejleszteni, de az SVT éves büdzséje mintegy 3 milliárd korona, azaz durván 80 milliárd forint (összehasonlításképpen a Magyar Televízió és a Duna Televízió idei együttes költségvetése nagyjából 33 milliárd forint, amit körülbelül 6-7 milliárd forintnyi reklámbevétel egészít ki). Azaz a svéd tévések kezében - tekintve az ottani igen magas bérköltségeket, az ország óriási méreteiből vagy a hideg időjárásból fakadó extra kiadásokat - nincs elképesztően magas, és könnyen pazarolható költségvetés. A fejlesztések is a takarékosságot, a hatékonyságot, s persze az igényekhez jobban kötődő műsorkészítést szolgálták.
Az SVT jelenleg a korábbi két közszolgálati csatorna (SVT1 és SVT2) helyett ötöt üzemeltet. Elindították ugyanis az SVT Europe műholdas csatornát, valamint egy éjszaka és délelőtt oktatási, délután és este pedig gyermek programokat sugárzó csatornát. Emellett az SVT munkatársainak megfogalmazása szerint egy csatorna állandó készenlétben áll „bármilyen” esetre. Az átalakulást az úgynevezett Digital Asset Management System (DAM), azaz a digitális adatvagyont kezelő rendszer bevezetése tette lehetővé, amelyet az IBM és egy televíziózással kapcsolatos szoftverekre szakosodott svéd fejlesztőcég, az Ardendo szállított.
A megnövekedett programigény nem duzzasztotta fel az intézmény létszámát. A digitális technika bevezetése miatt 450 alkalmazottal (15 százalékkal) kevesebben vannak ma a bérlistán, mint 2001-ben, a program indításakor. A személyi állomány nem csak csökkent, de át is alakult, hiszen az elmúlt négy évben az itt dolgozók legalább harmada kicserélődött. A költségek a jóval több újonnan előállított anyagmennyiség, s az új típusú (többféle szakmából is ismereteket igénylő) munkahelyeken dolgozó emberek kiképzését szolgáló úgynevezett multiskill tréningek kiadásai mellett is legkevesebb 10 százalékkal csökkentek, de a megtakarítás akár a 20 százalékot is elérheti.
A stúdiók vezérlőterme leegyszerűsödött. Gépivezérlés © SVT |
A digitális rendszer óriási előnye, hogy ugyanazt a sztorit, ha különböző műsoroknak van szükségük anyagra az eseményről, nem kell többször leforgatni. Az adott helyszínre csupán egyetlen stábot küldenek ki, amely feltölti a központi archívumba a leforgatott anyagot, amit aztán akár tíz szerkesztőség is különféleképpen dolgozhat fel a saját elképzelései, igényei szerint. Ráadásul a feldolgozáshoz a szerkesztőknek még csak importálniuk sem kell a különféle digitálisan tárolt alapanyagokat, hanem úgynevezett „on the fly” módszerrel vághatják meg őket, s csak az elkészült munkát - például egy riportot - kell elmenteniük, miközben az archívum alapanyagaiban nem okoznak változást.
Ma az SVT-ben 20 speciális szerkesztőségi teremben, newsroomban (ebből 10 van Stockholmban, a többi szétszórva az országban) állítják elő a beérkező különböző formájú információkból a híranyagokat. A rendszerbe 1000 PC van bekötve, amelyből 350 dolgozhat egy időben teljes kapacitással. A szerkesztők az információs svédasztalról szinte korlátlanul csipegethetnek, hiszen 13 ezer óra digitálisan archivált anyagból hívhatnak le pár gombnyomással bármit, ha szükségük van rá. Ez gyakorlatilag azt eredményezi, hogy a kép- és hanganyagokkal a szerkesztők ugyan olyan szabadon bánhatnak, mint az írott sajtóban dolgozó munkatársaik a szövegekkel, képekkel. Illusztrációkat, idézeteket, grafikus anyagokat, trükköket, tulajdonképpen bármit felhasználhatnak az editálás során, ami teljesebbé, informatívabbá tehetik az adásba küldendő anyagot. A kész riportokból aztán a stúdiók irányítótermeiben a szerkesztők összevágják az adásba kerülő összeállítást. Gyakran úgy, hogy például egy híradóműsor elején még nem minden kockát illesztettek a helyére, s az adás ideje alatt is érkezhetnek komplett riportok, amelyeket beillesztenek a sugárzandó elemek közé.
Mellesleg az egyszerűbb hírműsoroknál az adás elkészítését is végtelenül leegyszerűsítették. Egy, legfeljebb két ember képes irányítani a stúdiót, például úgy, hogy a bemondó lábpedálokkal vezérli a kamerákat, megspórolva a kameramannok munkáját. De a híradókból is eltűntek korábban nélkülözhetetlennek hitt emberek, például a stábnak, a bemondóknak különféle rendezői utasításokat tartalmazó feliratokat mutogató rendezőasszisztensek, akiknek a munkáját a rendszer pótolja.
Az archivált anyagok hatékony felhasználását az új adatmodell teszi lehetővé. A videófájlok mellett megjelenik (mert együtt tárolódik) a velük kapcsolatos minden fontos felhasználási információ. Az anyag szerzői, a keletkezés időpontja, a jogtulajdonosok, hányszor játszották le, stb. Ebből a szerkesztők tudhatják, hogy mit és hogyan használhatnak fel. Ráadásul nincs szükség külön adminisztrációra, időt rabló keresgélésre, engedélyeztetésekre, mert mindezt a rendszer készen nyújtja.
A digitalizálás nem csak hatékonyságot, s a rendszer rugalmassága révén a fogyasztói, nézői igényekhez jobban alkalmazkodó műsorstruktúrát és programokat eredményezett, hanem jobb élvezeti minőséget is. A digitális reprodukció és adattovábbítás mellett ugyanis a fájlok minősége egyáltalán nem romlik, s az új grafikai lehetőségek sokkal látványosabb megjelenést tesznek lehetővé. A digitális tartalmakhoz nem csupán a televízió Stockholmi központjában férhetnek hozzá a munkatársak, hanem minden szerkesztőségben, az ország legtávolabbi pontján is. A rendszer hátterében egy szélessávú 2,5 gigatbit/sec kapacitású rendszer áll, de a legtávolabbi pontra is 155 megabit/sec sávszélességen jutnak el az adatot. Így az archívumot képesek naponta hatszor teljesen frissíteni. De nem a sebességre, hanem a megbízhatóságra és a minőségre törekszenek, ezért lassan töltenek fel, egy 2 perces riportot 20 perc alatt.
„A közszolgálat azt jelenti, hogy a rendelkezésre álló pénzt a leghatékonyabban kell elkölteni. A kormány ugyan nem a tulajdonosunk, de felügyeli a gazdálkodásunkat azzal, hogy meghatározza a tv-előfizetési díjakat. Korábban az SVT monopólium volt, de ma már három nagy és sok kicsi, főleg reklámokból finanszírozott kereskedelmi csatornával kell megküzdenünk. Számunkra nem megengedett, hogy hirdetéseket sugározzunk, csak egyes, főleg sportműsorok szponzorációjára van lehetőség” – fejtette ki Niklas Krantz, az SVT digitális projektjének vezetője. Bár az SVT számára a nézettség növelése nem jelent kötelező feladatot, de igyekeznek minél több nézőhöz minél több érdeklődési területet lefedve eljutni. Ezért az SVT-t nem tekintik már tévétársaságnak, sokkal inkább egy olyan multimédiavállalkozásnak, amely az intézmény adatbázisaiban tárolt igen értékes anyagokat különféle csatornákon (egyre inkább az interneten, például tematikus portálokon keresztül is) képes eljuttatni a fogyasztókhoz. S ami nem mellékes, hogy ezt ugyan annyi pénzből kell kivitelezniük, mint amennyi eddig a rendelkezésükre állt.
A svéd tévéhíradó stúdiója. Szinte magától megy © SVT |
Niklas Krantz mellesleg az egész fejlesztés legnagyobb eredményének azt tartja, hogy a rendszer működik. Az újságírók szeretik, hiszen végig képesek kontrollálni a kreatív folyamatokat, jobban mesélhetik el a sztorikat, s emiatt sokkal jobb műsorokat tudnak készíteni. Így a nézők is elégedettebbek. És mi más számíthatna a közszolgálati tévében?!
Meixner Zoltán , Stockholm
