Mindenki olyan kollégákkal szeretne dolgozni, akikkel hasonlóképpen gondolkodik. Ez azonban sajnos csak keveseknek adatik meg, s ez gyakran szül feszültséggel teli helyzeteket. Érdemes hamar felmérni, hogy mely munkatársainknak milyen kevésbé szerencsés tulajdonságai vannak. Egy képzeletbeli állatkert lakóiként könnyen meghatározhatóak bizonyos archetípusok.

Az első a játékos fóka típus, aki korán érkezik az irodába, s ezt mindenkinek a tudtára is adja, amikor harsány rikkantással köszön be minden szobába. A nap folyamán számtalan idétlen viccet hallhatunk tőle, s általában ezeken ő szórakozik a legjobban, mindezt hangos nevetés formájában. Ő az aki bármit megtesz azért, hogy a figyelem középpontjába kerüljön: dudorászik, táncol, dobol az iratszekrények oldalán, egyszóval bármit megtesz – csak dolgoznia ne kelljen.

A kényeskedő macska egyből a konyhába siet, ahol tüzetesen megvizsgálja, hogy ki hagyott ott ételmaradékot, vagy szennyes edényt, ki nyúlt bele a kávésdobozába, illetve, ki csent el egyet a tejporos tasakjai közül. Amikor végre eljut az íróasztalához, hangosan panaszolja el, hogy milyen hiányokat fedezett fel, s hozzáteszi, hogy a hűtőszekrény már tűrhetetlen állapotban van. Végül megjegyzi, hogy ő biztos, hogy nem fogja kitakarítani, elvégre nem az ő dolga.

A makacs öszvér egyből magántelefonálásba kezd, s ezt kis megszakításokkal abba sem hagyja az ebédszünetig. Amikor visszajön, savanyú arccal megkeresi a főnökét, s közli vele, hogy rosszul érzi magát és haza kell mennie. Ezt havi vagy heti rendszerességgel meglépi.

A cserfes papagáj az ajtón belépve egy levegővel kollégáira zúdítja az előző nap este történt eseményeket, majd miután a személyes beszámolójával végzett – újabb levegővétel nélkül – feleleveníti az előző esti tévéműsorok legérdekesebb műsorszámait. Külön hátrány, hogy egy hétköznapi papagájtól eltérően nem lehet egy darab keksszel elcsendesíteni.

Az igásló az a kissé búskomor arcú kolléga, aki valójában érdemi munkát végez. Szinte észrevétlenül érkezik, általában korán, s gyakran ő az utolsó, aki elhagyja az irodát. Sokszor még az ebéd-, és kávészünetekben is dolgozik. Jutalomként háromszor annyi munkát sóznak a nyakába mint a többieknek.

A legtöbb, átlagos dolgozót pedig rozmárokhoz és medvékhez lehet hasonlítani, akik tessék-lássék módon végeznek valamennyi munkát, miközben csak arra várnak, hogy a „gondozók” kiosszák a fizetéseket a hónap végén.