2004. október. 21. 10:49 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Karrier

A MOK elnöke szerint megkezdődött az orvosok elvándorolása

Elindult a magyar orvosok külföldre vándorlása, eddig mintegy 400 orvos, köztük sok fiatal és középkorú szakorvos kért igazolást a kamarától a külföldi munkavállaláshoz – közölte a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke.

Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke kijelentette: „a kamara azt szeretné elérni a döntéshozóknál, hogy belátható időn belül törvény által történjék meg az egészségügy konszolidációja." A Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrumában Éger István töek között arról beszélt, hogy elindult a magyar orvosok külföldre vándorlása, s eddig mintegy 400 orvos, köztük sok fiatal és középkorú szakorvos kért igazolást a kamarától. „Irántuk nagy az érdeklődés a nyugati országokban" – tette hozzá, példaként említve, hogy két hétvégi ügyelet Angliában nettó 700 ezer forint jövedelmet jelent, amit össze sem lehet mérni az itthoni lehetőségekkel.



A kamara elnöke az érdekérvényesítés javítása érdekében egységes fellépésre, a kamarai határozatok megismerésére és konzekvens képviseletére szólította fel a hajdú-bihari kamarai vezetőket és képviselőket. Bejelentette, hogy a közeljövőben levélben keresik meg valamennyi magyar európai parlamenti képviselőt. „A levélben arra kívánjuk felhívni a figyelmet, hogy a munkaidő direktíva tervezett fellazítása elfogadhatatlan számukra. Az ezzel kapcsolatos levelünket már eljuttattuk az Európai Unió illetékes biztosához is" – mondta az orvosi kamara elnöke. (MTI)
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.