2004. szeptember. 08. 11:50 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Karrier

A közművelődési intézmények is részt vesznek a felnőttképzésben

A hátrányos helyzetű településeken is piacképes szakismeret szerezhető a közművelődési intézmények közreműködésével. Az erről szóló támogatási pályázata most zárult le.

A bíráló bizottság hét pályázatot tartott támogatásra alkalmasnak, a pályázók Balatonszepezd, Berettyóújfalu, Budapest, Kunadacs, Miskolc, Pápa és Zalaegerszeg vonzáskörzetében segítik a felnőttképzést a közművelődési intézmények adottságait is hasznosítva.



Az Európai Unióval közösen finanszírozott humánerőforrás-fejlesztési program keretében a sikeres pályázók átlagosan 46 millió forintos támogatást nyerhettek el. A pénzből egyrészt az egyéni, a munkaerő-piaci igényekhez illeszkedő képzés infrastruktúráját építhetik ki. Így például felnőttképzési honlapot hoznak létre, internetes hozzáférést alakítanak ki a közösségi házakban.



A program része olyan tanárok felkészítése is, akik hatékonyan segítik a felnőttképzés résztvevőit a tanulásban, az internet használatában. Segítséget adnak a nyelvi, az agrár-, a vállalkozói képzésben, a kommunikációs és életviteli készségek fejlesztésében. A tananyagfejlesztés is része a programnak.



Egy-egy pályázó a tervek szerint 80-150 személyt von be a képzésbe. Az elbírálás során előnyben részesítették, ha több település és civil szervezet valósít meg együttműködést a program során a közművelődési intézménnyel. A pályázóknak nagy figyelmet kell fordítaniuk a tanulástól elszokott, a munkaerőpiacra visszatérő, a hátrányos helyzetű személyekre. (MTI)
Itthon hvg.hu 2025. január. 09. 14:00

Szabó Andrea szociológus a Fülkében: Magyar Péter nem érte el a Fidesz magszavazóit, stabil a tábor

Videóra vált podcatsunk, a Fülke. A hangban követne bennünket, az a megszokott streamingfelületeken továbbra is megtalál minket, de most már a YouTube-on videóban is kint lesznek adásaink. Az új évad első részében Szabó Andrea szociológust kérdezte a Rogánt ért amerikai szankciókról, a Fidesz fiatalokat célzó stratégiájáról és többek között Magyar Péter dilemmáiról Kacskovics Mihály Béla.