2004. május. 18. 11:32 Utolsó frissítés: 2004. december. 07. 11:16 Karrier

Kitüntetést adtak át a Suzuki elnökének

Medgyessy Péter miniszterelnök a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje Csillaggal kitüntetést adományozta Szuzuki Oszamunak, a Suzuki Motor Corporation elnök-vezérigazgatójának kedden Budapesten.

A kitüntetést a Magyar Köztársaság elnöke a miniszterelnök előterjesztésére Szuzuki Oszamunak az elmúlt évtizedben Magyarországon kifejtett elkötelezett munkája, a hazai gépjárműgyártás bővítése és fejlesztése érdekében végzett tevékenysége elismeréseként adományozta. A miniszterelnök beszédében elmondta: Szuzuki Oszamu "hosszú évek óta nagyon sokat tett annak érdekében, hogy a magyar-japán kapcsolatok fejlődjenek. Nem csak azzal, hogy ide telepítette ezt a gyárat és az évről évre fejlődik, hanem azzal is, ahogyan Magyarország jó hírét terjeszti Japánban". (MTI)
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.