2003. november. 21. 10:58 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Karrier

Több mint 800 munkahely a pályakezdőknek Békésben

Hete címmel csütörtöktől egy héten át Békés megye nyolc munkaügyi központjában mintegy 800 munkahellyel várják azokat a fiatalokat, akik már befejezték a tanulmányaikat, de nem tudtak elhelyezkedni.

Nagy Ágnes, a Békés Megyei Munkaügyi Központ igazgatója elmondta, hogy Békésben a 15408 regisztrált munkanélküli közül októberben 1396 pályakezdőt tartottak nyilván, s ez ebben a körben és évi átlagban 8,4 százalékos munkanélküliségi rátának felel meg.



A pályakezdő munkanélküliek 10 százalékának valamilyen felsőfokú, hatvan százalékának középfokú végzettsége van, míg a maradék 30 százalék általános iskolát vagy azt sem végzett. Ez utóbbiak számára a munkaügyi központ és kirendeltségei olyan képzéseket indítanak, amelyek végén valamilyen szakképesítést szerezhetnek.



A munkaügyi központok állásfeltáró munkájának köszönhetően 250 megyei munkáltató 883 betöltendő álláshelyet ajánlott fel. A szakemberek abban bíznak, hogy a munkára váró fiatalok közül rövidesen 3-400-an el tudnak helyezkedni. (MTI)
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.