Jékely Bertát vélt politikai meggyőződése miatt rúgták ki Lázár minisztériumából.
Panaszt nyújtott be a Közszolgálati Döntőbizottsághoz Jékely Berta, mert azonnali hatállyal felmentették minisztériumi állásából – olvasható a Magyar Helsinki Bizottság közleményében.
A Tisza Párt európai parlamenti képviselőjének, Tarr Zoltánnak a feleségét „érdemtelenség” miatt még tavaly év végén, azonnali hatállyal, végkielégítés nélkül mentették fel, arra hivatkozva, hogy „a közösségi médiában megjelenő tevékenysége ellentétes […] a kormánytisztviselőre vonatkozó hivatásetikai alapelvekkel”. Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke akkor erre úgy reagált, hogy Jékely Berta „néha lájkolta a férje Facebook-bejegyzéseit”.
Tarr Zoltán szerint az állhat a menesztés mögött, hogy felelősöket kerestek a műemlékvédelmi botrány miatt. Bátonyi Péter műemlékes szakember és kormányfőtanácsos a Partizán műsorában bizonyítékokkal támasztotta alá, hogyan minősítenek át jogszerűtlenül műemlékeket, hogy a tulajdonosai azokat részben vagy egészében lebonthassák.
A munkáltató szerint az osztályvezető posztmegosztása a minisztérium jó hírnevét és a jó közigazgatásba vetett bizalmat rombolta súlyosan.
A Helsinki Bizottság úgy látja, hogy a legsúlyosabb munkajogi szankció alkalmazásánál magától értetődő elvárás, hogy a munkaadó világosan és egyértelműen jelölje meg, milyen vétséget követett el a munkavállaló. Ahogyan arra is lehetőséget kellene adni, hogy a munkavállaló védekezhessen az érdemtelenség vádjával szemben, ettől csak nagyon kivételes esetben lehet eltekinteni. Azt is indokolni kellett volna, miért mindjárt az azonnali felmentést választották, miért nem például a fegyelmi eljárást. De ezeket a munkáltató mind nem tette meg.
A Jékely Berta jogi képviseletét ellátó Helsinki Bizottság álláspontja szerint a minisztérium eljárása egyértelműen jogsértő volt. Ezért Jékely Berta panaszt nyújtott be a Közszolgálati Döntőbizottsághoz. Azért oda, mert közszolgaként először ott kaphat jogorvoslatot, és ha a döntéssel nem elégedett, csak azután fordulhat bírósághoz.
A volt minisztériumi dolgozó nemcsak a jogsértés kimondását kéri, hanem elmaradt jövedelme megtérítését és kártérítést is.