Itthon HVG 2025. január. 17. 10:36

Börtönt kértek a három fiatalra, akik miatt leégett a Ráday utcai kollégium

A tűzesetben egy ember életét vesztette.

Végrehajtandó szabadságvesztés kiszabásáért fellebbezett a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség a Ráday utcai kollégiumi épület hat évvel ezelőtti felgyújtásának ügyében.

A Fővárosi Főügyészség még 2020 végén emelt vádat három, az elkövetéskor fiatalkorú fiú ellen társtettesként, halált előidéző közveszélyokozás miatt. A három fiatal 2019. január 23-án kora este jelent meg a Károli Gáspár Református Egyetem IX. kerületi kollégiumnál. Közülük a legfiatalabb körömlakklemosóval leöntötte az épület lezárt ajtajához támasztott matracot, majd öngyújtóval meggyújtotta. Eközben a társai testükkel takarták. A lángok átterjedtek a felhevült, zárt ajtó mögött lévő helyiségben tárolt bútorokra, majd az épület többi emeletére is. A tűzben egy férfi meghalt, és ötven embernek kellett kimenekülnie a kollégiumból.

A Fővárosi Törvényszék tavaly októberi elsőfokú ítéletében az egyik fiatalt gondatlanságból elkövetett közveszélyokozás vétségében mondta ki bűnösnek, és két év, négy évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte. Két társát társtettesként elkövetett garázdaság bűntette miatt 240 óra, illetve 280 óra közérdekű munkával sújtották.

Az ítélet ellen az ügyész mindhárom elkövető esetében szándékos bűncselekmény, társtettesként, halált előidéző közveszélyokozás megállapításáért és végrehajtandó szabadságvesztés kiszabásáért fellebbezett. A matracot felgyújtó fiatal és védője enyhítéséért, illetve gondatlanság eltérő minősítéséért fellebbezett. A másik két elkövető és védőik tudomásul vették a kihirdetett ítéletet.

A tüzet okozó fiatalok a tavaly novemberben megjelent, tizenkét éven át forgatott, KIX című dokumentumfilmnek is szereplői. A készítők a tragikus esetet övező dilemmáikról is beszéltek a HVG-nek.

Hirdetés