A lengyelekkel már tavaszra befejeződnek a tárgyalások, év végéig a magyar oldalon is megtörténhet az első egyeztetés a 2021-ben felfüggesztett pénzekről.
Még idén megkezdődhetnek a kétoldalú tárgyalások a 2021 óta felfüggesztett Norvég Alap újraindításáról: nemrég tárgyalás zajlott Brüsszelben Sztáray Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára és Espen Barth Eide norvég külügyminiszter vezetésével – írta meg a Szabad Európa.
A megbeszélés apropója a magyar uniós elnökség volt, a Norvég Alap három tagállama (Norvégia, Liechtenstein, Izland) és az Európai Bizottság képviselői voltak jelen, és megállapodtak arról, hogy az Alap ismét megkezdi a működését.
A három tagállam nem része az Európai Uniónak, és azért fizetnek, hogy szabadon hozzáférjenek az uniós közös piachoz, és az uniós büdzséhez hasonlóan hétéves ciklusokra tervezik a költségvetést. A magyar kormány még 2014-ben akarta az ellenőrzése alá vonni a Norvég Alap civil szervezeteknek járó forrásainak az elosztását. Norvégia ezért konkrétan felfüggesztette a két alapból a Magyarországnak járó összes támogatást, viszont a tárgyalásokon sem sikerült megállapodniuk a feleknek, így a kormány inkább veszni hagyta mind a 77 milliárd forintot.
A legfrissebb egyeztetés elősegítette, hogy új megállapodás szülessen: ez az első lépése annak, hogy az érintett tizenöt tagállam kétoldalú tárgyalásokat kezdhessen a Norvég Alap országaival. A Szabad Európa információi szerint ezek a tárgyalások részben elindultak, például Lengyelországgal már javában zajlanak és várhatóan tavaszra be is fejeződnek, ennek eredményeképp a lengyelek nagyjából 740 millió euróhoz juthatnak hozzá – ugyanennyit kaptak az első hétéves ciklus alatt is.
Az első formális tárgyalások előkészítése már zajlik Magyarországgal is, az első forduló akár már év végéig megtörténhet, norvég részről arra számítanak, hogy nyárig aláírhatják a megegyezést – derítette ki a lap.
„Mi a legnagyobb nyitottsággal és jó szándékkal fogunk leülni magyar partnereinkkel, de abban is biztos vagyok, hogy ragaszkodni fogunk a pénzek transzparens és kormányfüggetlen módon történő elosztásához. Természetesen az alapokhoz érkező pályázatokat elbíráló szervezetek esetében is ez lesz az elv, mindenképpen nyílt pályázat keretében kell majd kiválasztani őket” – mondta a Szabad Európának egy norvég forrás.