Itthon hvg.hu 2024. október. 31. 05:45

Megtalálták a rendőrök azt a gombaárust, aki gyilkos galócát adott el egy nőnek

Rántottához használta fel a gombát a nő, öt nappal később kórházba került.

Megtalálták és kihallgatták azt a gombaárust, aki tévedésből gyilkos galócát adhatott el egy ipolyvecei nőnek – számolt be az RTL Híradó. Még két hete használta fel a gombát rántottához a nő, majd öt nap alatt lett annyira rosszul, hogy mentőt kellett hívni hozzá. A kórházban derült ki, hogy a gombától lett rosszul.

A gyilkos galócát egy házalótól vette, akit kamerafelvételek alapján kezdtek el keresni a rendőrök. A helyiek szerint a férfi gyakran árulta az erdőben szedett gombát.

A gombamérgezés áldozatának szomszédjai arról beszéltek, hogy a nő először csak szédült és hányingere volt, pár nap múlva azonban kórházba került. Az RTL szerint már túl van egy májátültetésen, jelenleg is mélyaltatásban tartják. A gombaárus ellen gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége miatt indult eljárás, ha később a bíróság bűnösnek találja, akár két év börtönt is kaphat.

Hirdetés
hvg360 Horn Andrea 2025. március. 27. 17:34

A tenyerükön hordja őket az ország, miért foglalkozik akkor Rossi után már Szoboszlai is az állítólagos ellendrukkerekkel?

Marco Rossi évek óta hadakozik azokkal a kommentelőkkel, akik kritizálják a munkáját vagy a válogatottat, és a törökök elleni kettős vereség után már a csapatkapitány, Szoboszlai Dominik is azoknak üzent, akiket szerinte boldoggá tesz a kudarcuk. Miért érzik úgy, hogy bántják őket, amikor az emberek túlnyomó többsége és a média is jóindulatú nemzeti csapattal?