Itthon hvg.hu 2024. október. 17. 21:28

Korrupcióval gyanúsítanak egy börtönőrt, videón az elfogása

A férfi a gyanú szerint pénzért cserébe tiltott tárgyakat vitt a fogvatartottaknak.

Hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt nyomoz az ügyészség egy börtönőr ellen, aki a gyanú szerint idén nyár óta illegális kapcsolatot tartott fenn a börtönbüntetésüket töltő rabokkal – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség.

Az ügyészség közleménye alapján az őrmester a fogvatartottak kérésére vállalta, hogy készpénzért cserébe engedély nélkül nem tartható – a szokásosnál kisebb méretű – mobiltelefont, gyógyszereket és egyéb tárgyakat visz be nekik az intézetbe. Később a férfi a fogvatartottak rokonaival egyeztetett a neki szánt vesztegetési pénz és az intézetbe tiltott módon bevinni tervezett tárgyak átvételéről.

A körletfelügyelő október 11-én a megállapodásnak megfelelően 100 ezer forintot és egy csomagot vett át az egyik elítélt hozzátartozójától azzal a szándékkal, hogy a tiltott tárgyakat a szolgálata alatt a fogvatartottnak átadja.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) feljelentése alapján indult ügyben az ügyészség a hét elején több helyszínt érintően összehangolt bűnügyi akciót tartott az NVSZ és a Készenléti Rendőrség közreműködésével. Az eredményes kutatás és lefoglalás után a nyomozó ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki a hivatalos személynek minősülő férfit, akinek szolgálati jogviszonya a nyomozás során megszűnt.

A férfi elfogásáról készült videó alább látható:

Körletfelügyelő elfogása

A megalapozott gyanú szerint egy börtönben körletfelügyelőként dolgozó férfi illegális kapcsolatot tartott fenn az intézetben fogvatartott személyekkel. A büntetés-végrehajtási őrmester a fogvatartottak rokonainak közvetítésével jogtalan előnyként készpénzt fogadott el azért, hogy a szabadságvesztésüket töltő személyek igényeinek megfelelően tiltott tárgyakat, mobiltelefont, gyógyszereket és egyéb tárgyakat vigyen be nekik az intézetbe.

Hirdetés
hvg360 Nemes Nikolett 2025. február. 15. 19:30

„Tudom, hogy nagyon fáj, de tartson még ki egy kicsit”– a kórházba belépve a méltóságukat is leteszik a küszöbön

Az egészségügyben számtalan módon sérülhet a méltóság, egy-egy empátiát kifejező gesztus ugyanakkor csodát tesz. Hogyan lehetne humánusabbá tenni az ellátást? Miért nehéz az egészségügyben dolgozóknak túllátniuk azon, hogy a páciens nem elvégzendő feladatok halmaza, hanem ember? Hogyan lehet a demens betegeket is segíteni a méltóságuk megőrzésében? És mit várunk el a haldoklótól? Sipőcz Diána kulturális antropológussal és Zsák Éva tanatológussal, a Méltóságért Alapítvány munkatársaival ezekről beszélgettünk.