Itthon hvg.hu 2024. szeptember. 11. 07:52

Trump még az elnökjelölti vitában is érvelt azzal, hogy Orbán őt támogatja

“Egy erős, kemény, okos ember.”

Trump visszatért
Friss cikkek a témában

Magyar idő szerint szerdán hajnalban tartották Donald Trump és Kamala Harris elnökjelölti vitáját, az alkalom pedig remek lehetőséget kínált a republikánus jelöltnek arra, hogy felemlegesse Orbán Viktorhoz fűződő barátságát, és ismét megpróbálja eltalálni, melyik ország vezetőjéről nyilatkozik ilyen szépen. Ezúttal ez még össze is jött, nem úgy, mint amikor Törökország vezetőjének nevezte Orbánt

A magas labdát maga Kamala Harris dobta fel, amikor arról beszélt, alelnökként rengeteget utazott, és azt tapasztalta, a világ vezetői nevetnek Trumpon, az amerikai katonai vezetők pedig egyenesen szégyennek tartják az üzletemberből lett republikánus politikust.

Az amerikai sajtó szerint Kamala Harris nyerte az elnökjelöltek vitáját

Sikerült felhúznia Donald Trumpot, aki vagdalkozni kezdett.

“Ha már vezetők… Orbán Viktor, az egyik leginkább tisztelt ember…” – kezdte válaszát Trump egy már eleve meredek állítással.  “Erős embernek is szokták hívni… Egy kemény, okos ember ő, Magyarország miniszterelnöke” – folytatta a bemutatást, továbbra is anélkül, hogy elárulná, mégis ki hivatkozik így a magyar kormányfőre. Végül elérkezett mondandója lényegéhez, amelyben elismételte Orbán tételmondatát, miszerint a békéhez Trump kell. 

“Ő teszi fel a kérdést, hogy miért robban fel a világ, amikor három éve még nem ez volt a helyzet? Most miért? Azért, mert Trumpnak vissza kell jönnie elnökként” – idézte Orbánt, majd kijelentette, hogy a harmadik világháború határán állunk, a jelenlegi elnök pedig szerinte nincs jelen és “még a saját kampányából is kivágták, mint egy kutyát”. Ezen a ponton Harris megjegyezte, nem Joe Biden ellen indul a novemberi választáson az exelnök, hanem ellene.

A jelenet ezen a videón látható:

Trump cites praise of Hungary PM Viktor Orban in debate with Harris

Kamala Harris and Donald Trump showcased starkly different visions for the country Tuesday on as they met for the first time for perhaps their only debate before November’s presidential election.

Hirdetés