Itthon hvg.hu 2024. augusztus. 29. 13:41

Várkonyi Andrea a Mészáros Alapítvány balatoni konferenciáján: „A legnagyobb szabadságot a tanulás adja”

Már a nyolcadik konferenciát rendezi meg az alapítvány, Várkonyinak kuratóriumi elnökként ez az első.

Balatonalmádiban Várkonyi Andrea nyitotta meg a Mészáros Alapítvány konferenciáját, miután pár hónapja Mészáros Lőrinc lányait váltotta az alapítvány kuratóriumának elnöki posztján. Jelezte, nem szokott olyan feladatokat elvállalni, amelyekkel nem tud azonosulni, kizárólag olyan dolgokban vesz részt, amelyekhez tud kötődni, írja az MTI beszámolója.

Mint mondta, maga is oktatott a szegedi egyetemen, de még fontosabbnak tartja azt, hogy az egész életét végig tanulta. Három egyetemi diplomát szerzett – egészségügyi közgazdász, orvos, pszichológus -, három nyelvvizsgát tett, és a mai napig mindig tanul valamit.
    

Lehet Mészáros Lőrinc nélkül élni, de nem érdemes

Szokott ön enni? Fűteni, világítani? Közlekedni? Nyaralni? Van gyereke? Bankszámlája, hitele? Biztosítása? Szokott beteg lenni? Van, amit nem lehet pénzért megvenni. Minden másban ott van Mészáros Lőrinc.

Ennek az az oka, hogy élete során rájött – és ezt próbálja 17 éves lányának is átadni -, hogy a legnagyobb szabadságot a tanulás adja. A tanulással érhetik el a fiatalok, hogy a későbbiekben csak olyan dolgokat csináljanak, amelyeket szeretnek, és annál boldogabb érzés nincs, mint ha valaki abban dolgozik, amit szeret – foglalta össze.

A konferencia programjában igyekeztek olyan aktuális témákat válogatni, amelyek érdeklik a fiatalokat. Lesz szó kriptovalutákról, űrtechnológiáról, és a külföldi egyetemeken való tanulásról is. A 2024/25-ös tanévre az alapítvány megemeli a tavalyi ösztöndíjakat. Hiszen koronavírus-járvány, ukrajnai háború, a gazdasági- és energiaválság – ellenére az Alapítvány nemhogy csökkentette, hanem növelni tudta a fiatalok támogatását, ami az elmúlt négy évben hétmilliárd forintot fordított karitatív célokra, büszkélkedett Mészáros lőrinc. A miniszterelnök kedvenc vállakozója szerint “Magyarország legnagyobb magánvállalatának kötelessége a társadalmi felelősségvállalásban részt venni”, itt saját cégére, a Mészáros Csoportra utalt.

A konferencia nyitóelőadásán Constantinovits Milán, az Mathias Corvinus Collegium szakmai főigazgató-helyettese is jelen volt.

A Mészáros Alapítványt azzal a céllal hozták létre, hogy ösztöndíjjal támogassa a felsőoktatásban tanuló hallgatókat.  A Mészáros Alapítvány által létrehozott Felsőoktatási Ösztöndíjpályázat alapján a 2023-2024-es tanévben azon hallgatók részesülhetnek ösztöndíj juttatásban, akik felsőfokú tanulmányokat folytatnak, továbbá Felcsút, Alcsútdoboz, Kajászó, Tabajd, Vértesacsa és Vál község lakói is egyben.

Mészárosék balatoni konferenciáján elhangzott az, amire a legkevésbé sem számítanánk: válság ellen tudás kell

A felcsúti milliárdos szerint nehéz évek jönnek Magyarország számára. De volt ennél meglepőbb kijelentés is.

Hirdetés