Itthon hvg.hu 2024. július. 30. 08:41

Letört sorompót hagyott maga mögött, a rendőrök a lakosság segítségével bukkannának a nyomára

Hiába volt piros a jelzés, valaki áthajtott egy győri vasúti átjárón, és hátrahagyta a bűnjelet.

A győri rendőrök az állampolgárok segítségét kérik, hogy nyomára bukkanjanak annak az illetőnek, aki 2024. július 22-én késő este letörte a sorompót az egyik vasúti átjárónál.

A rendőrség közleménye szerint vélhetően egy kerékpáros volt az, aki a 10-es számú vasúti fővonal kereszteződésében kialakított vasúti átjáróba úgy hajtott be, hogy figyelmen kívül hagyta a fénysorompó tilos jelzését és a mozgásban lévő csapórúdnak ütközött. Mivel a baleset után elhajtott a helyszínről, nem várta meg, hogy a rendőrök kiérkezzenek, ezért egyelőre a kilétére nem derült fény.

A fenti bűncselekmény elkövetőjének azonosítása, illetve az eset körülményeinek tisztázása érdekében tanúk jelentkezését várja a Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a 9024 Győr, Szövetség utca 17. szám alatt, vagy a 96/520-092-es, illetve a 96/520-094-es telefonszámok valamelyikén. Bejelentés tehető továbbá az ingyenesen hívható 112-es segélyhívó számon is.

Hirdetés
hvg360 Rácz Gergő 2025. május. 06. 11:30

A készpénz nem tűnik el, de nem ezé a jövő – interjú Peter Roebbennel, a K&H Bank vezérigazgatójával

Jobb lenne a nagyobb kiszámíthatóság és ha kisebb terhek nehezednének az ágazatra, de jelenleg ezek a körülmények, így ehhez kell alkalmazkodnunk – véli Peter Roebben, aki 2025 elején vette át a K&H Bank vezérigazgatói posztját. Nem ismeretlen számára Magyarország: korábban már hét évet töltött itt vezető beosztásban. Vele beszélgettünk a K&H jelenlegi helyzetéről, a bankolás jövőjéről, a magyar piac sajátosságairól és arról, cél-e az, hogy bankja piacvezető legyen Magyarországon.