Itthon hvg.hu 2024. július. 26. 10:28

Szentkirályi kampányfőnöke: Nem az volt a célunk, hogy összezavarjuk a választókat

Hidvéghi Balázs korábbi fideszes EP-képviselő meg van elégedve az általa koordinált főpolgármester-jelölt kampányával.

Nem gondolja kudarcnak Szentkirályi Alexandra utolsó pillanatban bejelentett visszalépését kampányfőnöke, Hidvéghi Balázs, azt pedig tagadja, hogy erről korábban egyeztettek volna akár Vitézyvel, akár az LMP-elnök Ungár Péterrel. Azt viszont elárulta Tusványoson a Telexnek, hogy volt belső vita a visszaléptetésről fideszes körökben.

„Folyamatosan néztük a kampány alatt is azt, hogy hogyan alakulnak a számok. Ezek jó irányba alakultak, és jó tendenciát mutattak. Amikor eljött a választás előtti döntés pillanata, akkor ezt a döntést hoztuk meg.”

Habár Szentkirályi nevét ki kellett húzni a szavazólapokról, úgy tartja Hidvéghi, hogy egy nap jobb főpolgármester lesz, mint Karácsony Gergely. A jövőben is szívesen dolgozna együtt Szentkirályival, akivel „nagyon jóban vagyunk, tisztelem, szeretem őt” – tette hozzá.

A hirtelen visszalépés nem volt szándékos, Szentkirályi saját döntése volt, amit ő elfogadott. „Nem az volt a célunk, hogy összezavarjuk a választókat. Az látszik, hogy a különböző választókörökben eltérő módon huzigálták ki a neveket, volt, ahol láthatóan, volt, ahol annyira vékonyan, hogy az akár nyomdai hibának is tűnhetett. Ez helytelen, a jogalkotónak érdemes lesz tisztáznia, hogy a jövőben milyen módon kell a visszalépést jelölni a szavazólapon, hogy az ne okozhasson zavart. Ez egy tanulság.”

Vitézy Dávid a főpolgármester-választás fellebbezéséhez fideszes szavazóköri delegáltak nyilatkozatait is csatolta. Ez Hidvéghi szerint nem bizonyíték arra, hogy a Fidesz Vitézyt támogatta volna, egyszerűen azzal üti el a kérdést, hogy „nagy párt vagyunk, ott vagyunk minden szavazókörzetben”.

Sőt, az sem tűnt fel neki, hogy az utóbbi időben fontos női politikusok buktak ki a Fideszből. „Mit gondol arról a narratíváról, hogy az elmúlt fél évben három meghatározó női politikus is félre lett állítva a Fideszben?” – kérdezte a Telex újságírója, mire Hidvégi visszakérdezett: „Kikre gondolnak?”.

A politikus tíz év EP-jelenlét után itthon folytatja politikai karrierjét mint országgyűlési képviselő, de hogy milyen tisztséget fog pontosan betölteni, arra még nem válaszolt a Telex újságíróinak.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.