Itthon hvg.hu 2024. június. 30. 10:18

Új, patrióta pártszövetség alakult a Fidesz részvételével

Orbán Viktor szerint ez a nap, amikor megkezdődött Európa megújítása.

“Az európai politika új korszakába lépünk be ma” – közölte Herbert Kickl, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnöke Bécsben, Andrej Babis volt cseh miniszterelnökkel, az ANO párt elnökével és Orbán Viktor Fidesz-elnökkel, magyar kormányfővel tartott közös sajtótájékoztatóján.

Kickl felidézte: a három héttel ezelőtti európai parlamenti választáson megerősödve, győztesként került ki pártja, a választói akaratnak megfelelően pedig ennek európai szinten is súlyt akarnak adni. Ezért “hazafias erőkből” formálódó, országaikban vezető szerepet betöltő pártokból alakuló pártszövetséget jelent be, amely – mint kiemelte – a feltételezésekhez képest nagyobb létszámmal tud megalakulni.

A politikus Orbánt is dicsérte, mint az egyetlen európai vezetőt, aki fel tud lépni a migráció és a túlzott (európai) központosítás ellen, kiállva a családért és más konzervatív értékekért, békés megoldást követelve az orosz-ukrán háborúban. Kickl Babist a “következő cseh miniszterelnökként” köszöntötte, aki pártjával a “józanság útját” követi, fellépve az illegális migráció ellen. Babist Kickl szerint az európai “centrista fanatisták” kivetették magukból – az ANO nemrég a liberális frakcióból lépett ki.

Kickl kiemelte: Ausztria, Csehország és Magyarország együtt jelentheti be az új pártszövetséget, amely, a centralisták állításaival ellentétben nem Európa szétverésére törekednek, hanem a pluralizmus, Európa csodálatos nemzeteinek erősítésére. “Európát nem akarom von der Leyenekre, Macronokra bízni” – fogalmazott. A Brexit után öt forgatókönyv készült Európa jövőjére, amiből három elfogadható lenne, mindenesetre nincs szükségünk olyan Európai Unióra, amelyik mindenbe beleavatkozik – folytatta a politkus, aki szerint ez gyengíti Európát, és aki szerint ehelyett sokkal inkább olyan Európára van szükségünk, amelyik erősíti a nemzeteit.

Bécsi tárgyalás Orbán, Babis és Kickl részvételével
Miniszterelnöki Sajtóiroda / Fischer Zoltán

Orbán Viktor magyar miniszterelnök Kickl bevezetője után úgy folytatta: a történetírók eldöntik majd, mennyire volt fontos ez a nap, szerinte mindenesetre ez az a nap, amikor megkezdődött az európai politika megújítása. 1989-ben, a berlini fal leomlásakor kezdődő korszak most zárult le, az európai parlamenti választással. Ennek keretében jön létre az új európai frakció, ami meg fogja változtatni az európai politikát – fogalmazott.

Orbán szerint a frakció “hasítani fog”, és nemsokára a legnagyobb pártszövetség lesz az Európai Parlamentben. Kiemelte: 27 országból 20-ban a változást követelő pártok nyertek, de a brüsszeli elit nem fogadja el az európai emberek döntését, ami elfogadhatatlan. Azért jön létre ez a frakció, hogy a “változást a brüsszeli elit akarata ellenére is megcsináljuk” – fogalmazott.

A magyar miniszterelnök arról beszélt, hogy a mostani európai helyzet a brüsszeli elit rossz döntéseiből is ered: utalt a háborúra, a zöld átállásra, a gazdaság gyengeségére. Mivel Brüsszel nem demokratikus konstrukció, ezért lépnünk kellett – folytatta Orbán, kiemelve: a legerősebb cseh, osztrák és magyar párttal indul el az új szövetség.

Az új szövetség Patrióta manifesztumot bocsát ki – közölte Orbán, később ezt a kiáltványt a három fél aláírta.

Orbán Viktor

Patrióta kiáltvány az európai jövőért Európa nemzetei történelmi fordulóponthoz érkeztek. Az Európai Unió – ami egykor a megbékélés vágyában gyökerező álomprojekt volt a két világháború és több…

Mi most a “különbözőség szigete vagyunk a liberálisok tengerében” – mondta a miniszterelnök, de ez még kevés – utalt Babisra, aki szerint sikerre is szükség van, ő pedig ezt megtestesíti. Babist dicsérte sikeres gazdaságpolitikája, sikeres miniszterelnöksége miatt is, Orbán szerint ő a bizonyíték arra, hogy az eszmék nem állnak meg önállóan ezek a lábukon, ezeket politikai sikerrel kell kombinálni.

Orbán Viktor és Andrej Babis Bécsben
Miniszterelnöki Sajtóiroda / Fischer Zoltán

A szót átvevő Babis az első, aki az új frakció nevét kiejti: Patrióták Európáért. És azt is, miről szól majd ez a frakció: fellépnek a migrációs politika vagy a Green Deal ellen. “Európai Uniót követelünk, amely független nemzetállamokból áll, és nem egy föderáció. Elhatároztuk, hogy az illegális migráció kérdését megoldjuk, a nemrég elfogadott paktum helyett egy másik megoldással. Olyan szabályozást kell kidolgoznunk, amely védi az országhatárokat és fellép az embercsempészek ellen – de elsősorban az országokra bízza, kivel kívánnak együtt élni” – fogalmazott a politikus. Bírálta a zöld megállapodást is, olyan megoldásokkal, amelyek gazdaságilag is életképesek és szociálisan is elfogadhatók. Ennek keretében például a robbanómotoros autók 2035 utáni kitiltásának visszavonását követelte.

A három pártvezető Bécsben tárgyalt vasárnap, ezt követően tartották a sajtótájékoztatót. A rövid határidőt azzal magyarázták, hogy Magyarország hétfőn veszi át az EU soros elnökségét, de közel van az új Európai Parlament alakulóülése is – a frakciók bejelentésére itt július 4-ig van mód.

Ahhoz, hogy a pártszövetségből frakció is lehessen az Európai Parlamentben, a három pártnak hét tagállamból legalább 23 képviselőt kell összeverbuválnia. Az elmúlt napokban a lehetséges csatlakozók között szóba került a szlovák Smer, Janez Jansa volt szlovén miniszterelnök pártja, de még a volt lengyel kormánypárt, a PiS is szóba került. Utóbbi lenne az igazi nagy siker, hiszen 20 képviselőt delegálhatnak az EP-ba, a párt vezetése azonban pénteken tagadta, hogy elhagynák az ECR-t.

Arról a sajtónyilatkozatban nem esett szó, kivel tárgyalnak, és kinek a csatlakozását lehet biztosra venni.

A sajtótájékoztató itt nézhető vissza:

Patrióták Európáért. Sajtótájékoztató, Bécs.

Patrióták Európáért. Sajtótájékoztató, Bécs.

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2024. december. 18. 06:30

Kritikus vélemények: főtanácsadót rúgtak ki, és egy bíró ellen is fellépett a Kúria

Koncentrált támadássorozat indult a Kúrián Kovács András tanácselnök ellen, miután egy tanulmányában a kúriai bírák függetlenségével kapcsolatos kérdéseket feszegetett. Integritási és fegyelmi eljárás mellett úgy függesztették fel két évre munkaköréből, hogy az alkalmatlanságát nem állapították meg. Ügyével párhuzamosan azonnali hatállyal elbocsátottak egy elismert kúriai főtanácsadót, miután Varga Zs. András elnök neki tulajdonított egy Kúriával kapcsolatos kritikai véleményt. A történteknek erős üzenete van az egész bírósági szervezet számára.