Szubjektív lapajánló.

Miközben megállíthatatlanul vágtat a Tisza a rónán át, és zúgva, bőgve töri át a gátot, a Magyar Nemzetből egyszer csak arról értesültünk, hogy a magyar–kínai kapcsolatok az „arany vízi útra” léptek. A metafizikus bölcsességet maga Hszi Csin-ping vetette papírra abból az alkalomból, hogy Orbán Viktor fényes nappal felajánlotta Mária országát a kínai kommunista pártnak. A sejtelmes költői képből a vízről prédikálást meghagyjuk a propagandasajtónak, címlapsztorinkban inkább az arany útjával foglalkozunk, ami nem meglepő módon túlnyomórészt kormányközeli gazdasági szereplőkhöz vezet, akiknek egy-két éven belül ezermilliárdos extra árbevételt hozhatnak a szépelgő diktátorral kötött megállapodások. A keleti ideológiával bearanyozott gazdasági nyomulás publicistánkat, Para-Kovács Imrét annyira megihlette, hogy elképzelte,

hogyan hajlongana Orbán Mekka felé, ha netalán Szaúd-Arábia tolt volna némi lét a Fideszbe.

Egyelőre azonban a magyar kereszténydemokrácia másik nagy bálványa Vlagyimir Putyin, aki ötödik mandátumát megkezdve nem akarja leállítani ukrajnai háborúját, kormánya pedig Világ rovatunk beszámolója szerint azzal foglalatoskodik, hogy teljesen átállítsa Oroszországot a hadigazdálkodásra. Előbb-utóbb persze vállalni kell a felelősséget az orosz agresszorral való lepaktálásért. Németországban például Szellem rovatunk beharangozója szerint azért várják leginkább Angela Merkel ősszel megjelenő memoárját, mert választ adhat egyebek közt arra a kérdésre, hogy a Krím megszállását követően miért hagyta a kancellár, hogy a Gazprom megvegye a legnagyobb német gáztározókat. Magyar szemmel persze még talányosabb, miért állította Merkel a magyar maffiaállam fénykorában, 2019-ben, hogy Orbánék nagyon jól használták fel az uniós pénzeket a gazdaság fejlesztésére és a jólét gyarapítására.

Miss Merkel és Putyin nevű uszkárja, pontosabban a róluk formált karakterek egyelőre más gaztettek kiderítésével vannak elfoglalva – merthogy detektívregények és filmek is készültek már az exkancellárról. Szó, mi szó, Miss Marple reinkarnációja nekünk is besegíthetne egy-két történet felgöngyölítésében. Magyarország rovatunkban nem találunk például egyértelmű magyarázatot arra, miért tartóztatták le Suha György Afrika-szakértő diplomatát, volt tiszteletbeli konzult, hacsak azért nem, mert bírálta az Orbán Gáspár által egyengetett csádi katonai missziót. Arra sincs épelméjű magyarázat, mit keresett a hírhedt antiszemita és Nyugat-ellenes Mahmúd Ahmadinezsád volt iráni elnök a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen. Nem kell ahhoz alusisakot felvenni, hogy megkockáztassuk, a vendég nem csupán Allah, hanem a kormány áldását is élvezte, és a vizitnek az egyetemi előadásnál fontosabb, titkos célja is lehetett. Az állami mutyisorozat krimibe illő epizódja lehetne a csornai napelemgyár csődjének története is, amelyről a Gazdaság rovatban közlünk szaftos részleteket. Uniós és állami közpénzmilliárdok úsztak el, és a brüsszeli vizsgálatot a kormány az Elios-ügy mintájára azzal védte ki, hogy magyar adóforintokkal váltotta ki az uniós pénzt.

De nagy segítség lehet ez még a magyar családoknak, főleg, ha Tiborcz, Mészáros vagy Hernádi a vezetéknevük.

Mondhatni, aranyszabály ugyanis, hogy a csőd mindent leértékel, és több hasonló cégvagyon kötött már ki bagóért a csókosok markában.

Egy ország, egy nép, egy ideológia, egy család.

A szerző a HVG szerkesztője.