Arra is rákérdeztek a kiszivárgott közvélemény-kutatásban, hogy Magyar Pétert, Orbán Viktort vagy Gyurcsány Ferencet tartják-e inkább a családok védelmezőjének.
Büszkeség, félelem, düh, elégedetlenség
– ezek közül választhattak a válaszadók arra a kérdésre, hogy mit éreznek, ha Magyarország jelenlegi helyzetére gondolnak, abban a kormány megbízásából készült közvélemény-kutatásban, amely a 444 birtokába került. A beszélgetésben a kérdező arról is érdeklődik, hogy a válaszadó mit tart Magyarország legfontosabb problémájának, a családjában mi kelt leginkább aggodalmat, hogyan látja az ország és a saját gazdasági helyzetét.
Néhány politikust, így Orbán Viktort, Magyar Pétert és Gyurcsány Ferencet, valamint a főpolgármester-jelölteket, azaz Karácsony Gergelyt, Vitézy Dávidot és Szentkirályi Alexandrát egy 4 pontos skálán kellett értékelnie a válaszadónak. Mellettük Donáth Anna, Toroczkai László, Dobrev Klára, Márki-Zay Péter, valamint „Soros György és Alex” és az „ellenzéki összefogás” értékelését is kérte a kérdező.
Kérdés vonatkozott az EP-választásra is, a válaszlehetőségek között azonban érdekes módon nem szerepelt a Momentum.
A közvélemény-kutatás jelentős része Karácsony Gergellyel foglalkozik, külön mérik, hogy a polgármester hogyan szerepelne egy az egy ellen két fő kihívójával szemben, mi az, amit a legkevésbé kedvelnek vele kapcsolatban, hogyan értékelik a teljesítményét, és mennyire tartják Gyurcsány-közelinek.
Azt is megkérdezték, hogy a válaszadó egyetért-e azzal, hogy Karácsony alatt
- a lakásárak és a bérleti díjak kevésbé megfizethetők,
- Karácsony Gyurcsány Ferencet és barátait, támogatóit bízta meg Budapest vezetésével,
- a hajléktalanság rosszabb,
- a forgalom nagyobb, a környezetszennyezés erősebb,
- a város csődközelbe került.
Egy kérdés arra vonatkozott, hogy akkor is támogatnák-e Karácsony Gergelyt, ha tudnák, hogy
- a tomboló infláció alatt hatalmas fizetésemelést adott a helyetteseiknek,
- Karácsonyt Soros György és Alex nonprofit szervezetei támogatják,
- Karácsony és politikai partnerei, Márki-Zay Péter és Gyurcsány Ferenc ellenzik a családi adókedvezményt,
- Karácsonyt azok támogatják, akik engednének Brüsszelnek, a migránsoknak megnyitnák az utat,
- Karácsony az ellenzéki koalíciót képviseli, Dobrev, Gyurcsány, Márki-Zay hatalmát bővítené.
Hasonló kérdéssor vonatkozott a miniszterelnökre is. A kérdező arra volt kíváncsi, hogy Orbán Viktor a válaszadó szerint is
- megőrzi a békét, távol tartja a háborút,
- megállítja az illegális migrációt, megvédi a határokat,
- kiáll Magyarország érdekeiért Brüsszelben,
- javítja a gazdaságot, munkahelyeket teremt,
- védi a családokat és a gyermekeket,
vagy sem. Rákérdeztek a miniszterelnökkel kapcsolatos elégedettségre, „az elnöki kegyelmi ügyben” nyújtott teljesítményére. Kérdés vonatkozott arra is, hogy a válaszadó hallott-e Orbánék brüsszeli konferenciájának bezárásáról, és ez befolyásolja-e őt a kormánypárt támogatásában.
Arra a kérdésre, hogy ki a családi értékek erősebb védelmezője, csak három lehetőségből lehetett választani:
- Orbán Viktor,
- Gyurcsány Ferenc,
- Magyar Péter.
Korábban megpróbáltuk kideríteni, hogyan készülnek az ehhez hasonló közvélemény-kutatások, erről itt olvashat: