Itthon hvg.hu 2024. április. 21. 10:02

Elfogatóparancsot adott ki a rendőrség a ferihegyi gyorsforgalmin halálos balesetet okozó sofőr ellen

Sikerült azonosítani a gyanúsítottat.

Két ember meghalt csütörtök este a ferihegyi gyorsforgalmi úton, mikor a szemközti sávból áttérve beléjük hajtott egy Volkswagen Tuareg. A vétkes autó sofőrje és összes utasa elmenekült (utóbbiakról már pénteken kiderült, hogy nepáliak voltak).

A rendőrség vasárnap délelőtt közölte, sikerült azonosítani a Tuareg sofőrjét. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint az autót egy 21 éves moldovai állampolgár, Iavorschi Nicolai vezette. Az azonosítás után elfogatóparancsot adtak ki a férfi ellen, akinek a képét is közzétették.

police.hu

Az elmenekülő utasokat is körözik (a fotójukat ide kattintva nézheti meg), őket segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják. Az ügyben embercsempészés miatt is eljárás indult.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság kéri, hogy aki tudja, hol lehet a férfi, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban vannak információi, tegyen – akár névtelen – bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es, díjmentes segélyhívó számon.

Kapcsolt kép: MTI/Mihádák Zoltán

Hirdetés
hvg360 Lengyel Tibor, Gergely Márton 2025. január. 08. 09:30

Orbán csapdában: hogy erősnek látszódjon, tíz napig nyaralnia kell

Senki sem gondolta, hogy Orbán Viktor szó szerint érti a 2025-ös repülőrajtot, és Indiába utazik. Valójában Magyar Péter vett igazi startot, aki az előrehozott választásokkal olyan témát talált, aminek realitása ugyan nincs, de a kormánypártot és az ellenzékét is defenzívába tudta vele kényszeríteni.