Kisebb diplomáciai botrányt kavart tavaly júniusban, amikor Oroszország Ukrajna tudta nélkül tizenegy kárpátaljai hadifoglyot adott át Magyarországnak. A magyar kormány tagadta, hogy tudott volna az akcióról, kivéve Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettest, nemzet- és egyházpolitikáért felelős minisztert. A Deutsche Wellének sikerült feltárnia a különös orosz–magyar alku hátterét, és elsőként beszélnie a foglyok közül kettővel. A foglyokból csak egyetlenegy volt magyar, a többi mind ukrán nemzetiségű.
Beszélnek arról, milyen megalázó volt mindennap az orosz himnuszt énekelni. A nyomorúságos kosztról, a verésekről. Meg azokról a pillanatokról, amikor azt hitték, le fogják őket lőni. Rövid mondatokban mesélnek. Gyakran lenéznek és hallgatnak. „A hazatérésem után nyugtatókon éltem” – meséli Ivan. Andrij pedig arról számol be, hogy csak nemrég óta tud újra normálisan aludni.
Ungváron járunk, a közvetlenül a szlovák határ mellett fekvő kárpátaljai kisváros központjában, egy jellegtelen hivatalban. Andrij és Ivan azért jöttek, hogy elmeséljék a történetüket a DW-nek. Ők ketten ahhoz a tizenegy fős, kárpátaljai hadifoglyokból álló csoporthoz tartoztak, amelyet 2023 júniusában szállítottak át Oroszországból Magyarországra. Ez az első alkalom, hogy bárki is megszólal a csoportból.
Nincsenek magyar gyökerek
Az eset 2023 nyarán több okból is nemzetközi visszhangot keltett. Először is, az akció szervezését magyar oldalról magára vállaló Semjén Zsolt elismerte, hogy nem tájékoztatta az ukrán hatóságokat. Az ügy emiatt a nyilvánosságra kerülését követően azonnal diplomáciai vitához vezetett Ukrajna és Magyarország között – a nemzetközi jog szerint ugyanis a foglyok harmadik országba történő átszállításáról az érintett személy hazáját tájékoztatni kell.
Másrészt a magyar kormány a foglyok szabadon engedését olyan humanitárius akcióként tüntette fel, amely a kárpátaljai közösség tagjait védelmezte. A DW és a két korábbi hadifogoly közötti beszélgetésből azonban egyértelműen kiderült, hogy a tizenegy érintett közül csak egy volt magyar nemzetiségű. Mi több, a két hadifogoly arról számolt be, hogy az orosz hírszerzés kifejezett kérése volt a Magyarországra szállításuk előtt, hogy vallják magukat magyarnak. Emellett azt is elmondták, hogy arra is felszólították őket, hogy ne térjenek vissza Ukrajnába, mert különben nem lesznek később hasonló mentőakciók. A magyar kormány képviselői ellenben azt állították, hogy a tizenegy férfi szabad, és maguk dönthetik el, hová mennek.
Csak egyetlen fogolynak vannak magyar gyökerei
Andrijt és Ivant valójában másképp hívják. Csak úgy vállalták a beszélgetést, ha nem a saját nevükön szerepelnek, és nem kell megosztaniuk olyan részleteket, amelyek megkönnyítik a beazonosításukat.
Andrij és Ivan kárpátaljaiak, de egyiküknek sincsenek magyar gyökereik. Andrij hivatásos sofőrként dolgozott az Ukrajna elleni orosz invázió kezdetéig. Ivan nős és két kisgyereke van, 2022 februárjáig egy európai uniós tagállamban vállalt munkát.
Egymástól teljesen függetlenül, önként jelentkeztek katonai szolgálatra 2022 tavaszán. Azt mondják, meg akarták védeni a hazájukat. Néhány hónappal később, 2022 júniusában fogságba estek egy kelet-ukrajnai csatában, Liszicsanszk közelében. Amikor a hadifogság részleteiről kérdezzük őket, megmerevedik az arcuk. „Azt hittük, le fognak lőni minket” – mondják.
Igazi kínzókamrában találták magukat
A két ukrán férfit Liszicsanszkból egy Szuhodilszk városában lévő fogolytáborba vitték. Ez utóbbi település a 2014 óta Oroszország által megszállt és az orosz határhoz közeli luhanszki régióban fekszik, Kelet-Ukrajnában. A tábort – amely 2014-ig az ukrajnai 36-os számú büntetés-végrehajtási intézetként működött – a fogvatartottakat rendszeresen megalázó, bántalmazó és kínzó intézményként írják le azok a jelentések, amelyek az egykori foglyok vallomásait dokumentálják.
Andrijnak és Ivannak erről a helyről is nehezére esik részletesen mesélni. „Időről időre megvertek minket” – mondja Andrij. Minden reggel el kellett énekelniük az orosz himnuszt. Aki nem volt hajlandó énekelni, azt ütlegekkel büntették. Összesen körülbelül ötszázan raboskodtak a táborban. Andrij és Ivan a lágerkosztra úgy emlékszik vissza, hogy azt alig lehetett megenni. Gyakorlatilag zabkásából és rothadt zöldségekből főzött levesből állt. „Pont csak annyit kaptunk, amennyi az életben maradáshoz kellett.” A magas és tagbaszakadt Andrij bevallja, hogy 30 kilót fogyott a fogságban. A vékony testalkatú Ivan tíz kilót adott le.
2023 júniusában, vagyis majdnem pontosan egy évvel a fogságba esésük után Andrij és Ivan szemét bekötötték, a kezeiket megkötözték, néhány másik fogvatartottal együtt egy teherautóra tuszkolták őket, majd közel másfél napig úton voltak. „Azt hittem, hogy egy másik táborba visznek minket, vagy hogy a kivégzésünkre” – magyarázza Andrij.
„Azt kellett mondanom, hogy magyar vagyok”
Ehelyett Moszkvában kötöttek ki. Ott az orosz titkosszolgálat munkatársai közölték velük, hogy szabadon bocsátják őket – mégpedig Magyarországra. Szabtak azonban egy furcsa feltételt. „Azt kellett mondanom, hogy magyar vagyok” – emlékszik vissza Andrij. – „Ha megtagadtam volna, visszavisznek.” Megvonja a vállát. „Hát beleegyeztem.”
2023. június 8-án a két ukrán foglyot Moszkvából Isztambulba repítették, onnan tovább Budapestre, egész pontosan egy városszéli, hotelszerű épületbe. Andrij és Ivan nem tudják pontosan elmagyarázni, hová kerültek, csak azt mesélik, hogy jól bántak velük. Kaptak telefont, hogy felhívhassák a rokonaikat, és a mozgásukban sem korlátozták őket. Viszont azt mondták nekik, hogy a háború végéig ne térjenek vissza Ukrajnába.
Andrij és Ivan nincs tisztában azoknak a személyeknek a kilétével, akik Magyarországon beszéltek velük. Semjén Zsolt elmondása szerint a Magyar Máltai Szeretetszolgálat (MMSZ) munkatársai gondoskodtak róluk annak idején. Ezzel, valamint a fogolyátadás részleteivel kapcsolatban a DW elküldte kérdéseit a magyar kormánynak, amelyekre azonban a cikk megjelenéséig nem érkezett válasz.
„A Kreml piszkos akciója”
Andrij és Ivan családtagjai értesítették a kárpátaljai eltűnt személyek kormánybiztosát a Magyarországon tartózkodó ukrán katonákról. Vlasta Repasi a budapesti ukrán nagykövetséggel közösen koordinálta a szabadon bocsátott foglyok egy részének hazaszállítását. Összesen öten mentek vissza Ukrajnába 2023. június végéig – köztük az egyetlen magyar gyökerekkel rendelkező személy. A többi hat férfi később más uniós országokba utazott tovább Magyarországról. Repasi beszámolója szerint az Ukrajnába visszatérők közül egyvalaki jelenleg is pszichiátriai kezelés alatt áll, egy másik fogoly tüdőbetegség következtében meghalt, egyikük pedig visszatért a frontra.
Az alku megkötését Magyarországon hallgatás övezte, a kormány nem használta fel az ügyet propagandacélokra. Dmitro Tuzsanszkij ukrán politológus, az Ungváron működő Közép-európai Stratégiai Intézet (ICES) vezetője tudni véli az okokat. Az egész „a Kreml piszkos hibrid különleges művelete” volt, amit azért indítottak, hogy aláássák az Ukrajnát támogató Nyugat egységét – elemzett a DW-nek adott nyilatkozatában Tuzsanszkij. Ez az alku szerinte jól mutatja, hogy Magyarország nem EU- és NATO-szövetségesként viselkedik, aminek a státusza alapján számít, hanem „közvetlen fenyegetést jelent az EU, valamint a NATO biztonságára és egységére”.
„Szeretjük a hazánkat!”
Andrij és Ivan jelenleg nagyon szerény anyagi körülmények között élnek. Visszatérésük után több hónapot töltöttek egy rehabilitációs programban. Hivatalosan még mindig katonák. Mivel Ukrajnában még mindig nincs hatályban leszerelési törvény, nem világos, mi lesz velük. Ivan szeretne végre gondoskodni súlyosan beteg feleségéről meg a gyermekeiről, és ha tehetné, a civil szektorban dolgozna. Andrij bizonytalan: egyelőre várja, hogy tisztázzák a státuszát.
A két férfi nem panaszkodik semmire. Nagyon nyomasztó, ahogy a feltett kérdésekre csak hallgatnak hosszan. Ezzel együtt nem keltik megtört emberek benyomását. Inkább méltóság árad belőlük.
Hogyan látják a saját történetüket, ha visszatekintenek rá? „Elég volt megtapasztalni” – mondja Iván mosolyogva. Andrij bólint.
„Azért tértünk vissza, mert nem akartuk magunkat árulónak érezni” – állítják egybehangzóan. – „Ez az országunk, és szeretjük. Ha újra kellene kezdenünk, ugyanígy csinálnánk mindent.”
Szerzők: Hanna Sokolova-Stekh és Keno Verseck. A szöveget Valaczkay Gabriella fordította. A cikket Bogár Zsolt szerkesztette.
Borítóképünkön ukrán hadifoglyok a csere alatt vannak Oroszország Ukrajna elleni támadása során, egy ismeretlen helyen Ukrajnában 2023. április 16-án. Fotó: Reuters/Handout
