Dézsi szerint Borkai egy „tátongó seb, amit tizenegy hét múlva bevarr, de lehet, hogy a rendőrségnek kellene őt bevarrni”.
„Sok pletyka terjeng Győrben, és nagyon foglalkoztatja a várost, hogy mi történt egy olyan nagyrendezvényen, amelyen több száz ember vett részt. Erkölcsös magatartás-e az, hogy ha botrányos módon tettlegességet követ el a polgármester?” – tette fel a kérdést az ATV műsorában Borkai Zsolt korábbi győri polgármester, aki szerint erkölcsösség kérdésében sem áll túlságosan rosszul a többi polgármester-jelölthöz képest.
Ezt követően Rónai Egonék bizonyítékokat kértek tőle, Borkai pedig azt mondta, hogy háromszáz ember szeme láttára Dézsi Csaba András megütött valakit. Ő nem volt ott, de látott róla videófelvételt. Mindez – elmondása szerint – másfél-két éve történt.
Győr közgyűlését néhány órával később tartották, ahol Dézsit arról is kérdezték, létezik-e olyan videófelvétel, amivel a polgármestert zsarolni lehet. „Értem én, hogy valaki fölé akar kerekedni a másiknak, de képtelen erre, mert ismeri mindenki, és amivel egyszer lebukott, az sok ezerszer előfordult. Nyilván nem lehet szentet faragni abból, aki nem az; nem lehet okos embert faragni abból, aki nem az, és kevésbé befolyásolható embert abból, akiről még a felesége is azt mondja, hogy nagyon befolyásolható” – fogalmazott Dézsi a Telex szerint, majd bejelentette, hogy nyomozást rendeltek el az ügyben, amitől azt reméli, hogy minél előbb eredményre vezet.
„Akkor kiderül, hogy ez a mai interjú az ATV-n valamiféle mentegetőzés volt-e. Majd Zacher Gábort megkérdezem, mit gondol erről. Nincs olyan felvétel, amivel zsarolni lehet, olyanról hallottam, amit mesterséges intelligenciával próbáltak machinálni” – tette hozzá, majd azt üzente Borkainak:
Ez az ember egy tátongó seb, ezt én bevarrom a győriek segítségével tizenegy hét múlva, de lehet, hogy a rendőrségnek kell őt bevarrni.
A lap az ATV-s felvétel után megkereste Borkait, aki állítása szerint „nem akar senkit zsarolni”. Arra a kérdésre, hogy birtokában van-e a felvétel, annyit mondott csupán, hogy „ezt sem megerősíteni, sem megcáfolni nem tudja”.