Az eddigi három után egy negyedik polgármesterjelöltjét is megnevezte az MKKP. Óbudán Kiss Lászlóval, az ellenzéki pártok által támogatott polgármesterrel szemben indulna el a Kutyapárt logisztikai igazgatója, Budai Sándor.
Egy negyedik budapesti kerületben, Óbudán is indít polgármesterjelöltet a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP), méghozzá Budai Sándort – írja a Magyar Hang. Ez azt jelenti, hogy a párt így már összesen négy kerületben indít saját jelöltet, miközben az önálló budapesti listaállításhoz minimum három polgármesterjelölt kell:
- a XII. kerületben Kovács Gergő társelnök,
- a IV. kerületben Nagy Dávid pártigazgató,
- az I. kerületben Nánásiné Abonyi Gyöngyi,
- a III. kerületben pedig Budai Sándor logisztikai igazgató indul.
A III. kerületben Kiss László DK-s politikus a polgármester, és biztosan újraindul a június 9-i választáson. Sőt, széles támogatói bázisa van az ellenzéki oldalon, hiszen a Demokratikus Koalíció, a Momentum, az MSZP, az LMP és a Párbeszéd helyi szövetségéhez nemrég a Jobbik is csatlakozott, így mindannyiuk által támogatott polgármesterjelöltként indul újra Kiss László.
A Kutyapárt nehéz időket él át, mivel nemrég volt egy erős politikai válságuk, még ha 48 óra alatt meg is oldották. Az a XII. kerületi előválasztás és Kovács Gergely indulása körüli belső konfliktusból adódott, de a tagság végül megváltoztatta álláspontját, és már támogatta az előválasztást és a társelnök indulását is. Most azonban úgy tűnik, mégsem biztos, hogy lesz ott előválasztás.
Nem könnyű mostanában a III. kerületet vezető Kiss László helyzete sem, miután az ügyészség négy embert is őrizetbe vett egy, az önkormányzattal összefüggő korrupciós bűnügy gyanújával. Kiss László szerint „az eljárás hivatali dolgozót, önkormányzati tisztségviselőt, illetve az intézményrendszerünkben dolgozó munkatársunkat nem érinti”, az ügy a Fidesz választási kampányának része és lejáratás.