Itthon hvg.hu 2024. február. 10. 20:25

Balog Zoltán azután is kiáll Novák Katalin mellett, hogy az lemondott

Létrejött egy „Kiállok Novák Katalin mellett” elnevezésű Facebook-oldal.

Novák Katalin kegyelmi botránya
Friss cikkek a témában

Néhány órával azután, hogy Novák Katalin lemondott, Balog Zoltán református püspök, korábbi emberi erőforrások minisztere megosztott a Facebook-oldalán egy frissen létrejött, Novák Katalint támogató oldalt. Balog arra kéri a követőit, hogy aki egyetért vele, az ossza meg a „Kiállok Novák Katalin mellett” elnevezésű Facebook-oldalt.

 

Az oldalnak, amelynek jelenleg még csak 137 követője van, első bejegyzése egy hosszú kiállás Novák Katalin mellett. Eszerint a Novákot támogatók többek között azért állnak ki a lemondott köztársasági elnök mellett mert

  • szerintük az elnöksége alatt oda is figyelmet irányított, ahova a hétköznapokban kevesebb jut – a legelesettebbek irányába.
  • büszkék rá, hogy egy ilyen rendkívüli ember lehetett Magyarország első női köztársasági elnöke.
  • nem lesznek cinkosai azoknak, akik politikai haszonszerzés céljából összemossák a nevét a pedofíliával.
  • úgy látják, Novák lemondása az ország számára nagy veszteség.

A felsorolás végén pedig a bejegyzés szerzője azt tanácsolja azoknak, akik megosztanák a bejegyzést saját oldalukon, hogy nyugodtan tiltsák le a hozzászólásokat.

„Lássuk, kiben van még civil kurázsi” – olvasható a poszt végén.

Hirdetés
hvg360 Arató László (EUrologus) 2024. december. 02. 09:36

Sok jóra nem számíthat a magyar kormány az új Európai Bizottságtól

A régi lendülettel veszi elő a magyar ügyeket a decemberben hivatalba lépő testület A pénzbefagyasztásokkal kapcsolatos eljárások szigorodnak és bővülnek, nem lesz változás az EU migrációs, vagy zöldpolitikájában, és továbbra is napirenden marad a szerződésmódosítások ügye, amely többek között a vétójog eltörlését tartalmazza. Közben a kormány politikai súlya látványosan csökken.