Szubjektív lapajánló.
Augusztus végén megszületett Lotti és Bernát. Jó dolguk van, remek családokba születtek. Azon viszont még sokat kell dolgozni, hogy húszévesen majd azt mondják, jó helyre is érkeztek.
Szakadék tátong aközött, amire a most születőknek a boldog és teljes élethez szükségük lesz, és amit a mai döntéshozók a nevükben, a vágyott és remélt magyar gyerekek érdekében tesznek. Magyarország rovatunkból kiderül, hogy a kontinens „legsikeresebb családpolitikáját” folytató kormánya valójában szűkítette a gyerekekre és a lakhatásra jutó kiadásokat a költségvetésen belül – miközben spórolt az unokák körül fontos feladatokat ellátó időseken is. Az állami támogatás mértéke nem pusztán Ausztriától kerül egyre távolabb, de a 2010-es kiindulóponttól is. A családi vagyonok kezelésére kitalált bizalmi vagyonkezelők intézményét pedig úgy alkotta meg ez a politikai erő, hogy
az akaratából meghízók optimális adókörnyezetben tudják gyarapítani birodalmukat.
A generációk biztonságát nyújtó konstrukció a percüzletemberek játéktere lett, mutatja be a Fókuszban rovat.
Az oktatásban is forgatják vissza az idő kerekét. Amíg kollégánk Bostonban azt látta, hogy a legjobb közösségi befektetésnek egy mindennel felszerelt biolabort tartanak, amelyben a költségigényes kísérleteket olcsón elvégezhetik a fiatal innovátorok, és ezáltal a világpiacra léphetnek, addig Magyarországon most terhelték meg számtalan sivár adattal az érettségiket. Nem programozni tanítják a diákokat, hanem bebiflázni olyasmiket, amiket a nagyapjuk által programozott lyukkártyás gépek is másodpercek alatt válaszoltak meg. Az oktatási hátraarcról Magyarország, a bostoni jövőképről Gazdaság rovatunk számol be. És hogy a szellemi leépülésnek hány érdekes, izgalmas könyvvel próbálnak még ellenállni a magyar kiadók, az a könyvfesztivált beharangozó oldalainkon kiderül.
Nem könnyű elfogadni, hogy a biztos jövő érdekében el kell engedni a pacifizmust. Akár találkozhatna is ebben a szülők és a kormány érdeke. Csakhogy a fenyegető háborús kihívásra is rossz, múltidéző válaszokat talál a Honvédelmi Minisztérium. Huszárnosztalgiáról beszél, szittya tartalékosokról álmodik, és közben ellöki magától a szomszédban honvédő háborút vívó ukránokat. Pedig velük szövetségben lehetne a legtöbbet megtudni a túlerővel szembeni hatékony védekezésről, a modern hadviselést meghatározó sikeres dróntaktikáról. Címlapsztorink bemutatja,
hogyan sérül a honvédség, amikor századosnak és ezredesnek egy milliárdos diktálja a katonai életpálya feltételeit.
Van persze durvább. Oroszország a múltba révedésben már ott tart, hogy a kőkorszaki kommunista diktatúrától vásárol lőszert elavult ágyúiba, és visszaállítja a szovjet terrort megalapozó Cseka-vezér moszkvai szobrát, miután kegyetlen módszereinek sorát már hétköznapivá tette. Az előbbiről Világ, az utóbbiról Szellem rovatunk ír. Lehet mondani, hogy itt még nem tart Magyarország, csakhogy az irány ez, Keletre megy, nem hátra. Az oroszok a spájzban vannak, toboroznak és üzletelnek, Soltész államtitkár pedig büszkén fogadja el Kirill pátriárka kitüntetését.
Tőlünk szerencsére messze van a Világ rovatban bemutatott Líbia, de senki sem garantálja, hogy húsz év múlva ne érezné egy új magyar generáció fenyegetően közelinek. A klímaváltozás által kiváltott extrém időjárási jelenségek bibliai pusztítást okozhatnak ott, ahol eljátszották az államot, a természeti kincseket, a tudományos haladást, a jövőt.
Ha szerencsénk van, Lotti és Bernát a Google vagy szüleik gyakori megkérdezése nélkül nem érti majd ezt a szöveget, nem ismeri a Portrénkban is emlegetett Lölőt, és rácsodálkozik a svédek elleni szánalmas játékokra, amiről a Vélemények közt olvashatnak. De azt tudni fogják, hogy a kormányfői magyarázattal szemben a család megtartásához nem a megfelelő pártra való szavazásra van szükség, hanem szeretetre.
A szerző a HVG felelős szerkesztője