Hatalmasat röhögne a londoni The Economist tekintélyes főszerkesztő-helyettese, a 2010-ben elhunyt Norman Macrae azon, hogy egykori jövendölése milyen irányt vett. A magántulajdon és a szabad verseny tántoríthatatlan hívének több merész jóslata bejött, így például az, hogy 1989-ben ledől a berlini fal, bár ő ezt karácsonyra várta. „Néhány hetet tévedtem, ma is restellem” – mondta derűsen a HVG-nek. A fejlemények felbátorították, 1991-ben megírta A privatizáció jövője 1992–2022 című híres utópiáját, amelynek lényege, hogy napjainkra valamennyi gazdasági tevékenységet magánkézbe adják, mert úgy olcsóbb, hatékonyabb és hasznosabb. Megpendítette, hogy idővel a helyhatósági választásokon sem politikusok indulnak majd, hanem nagyvállalkozók, akik azzal licitálnak egymásra, hogy melyikük tudja olcsóbban üzemeltetni a várost, és ígéreteik teljesítését bíróságok kérik számon. Sőt végső soron a hadsereg is privatizálható.

A sors iróniája, hogy Macrae vízióját egy posztkommunista autokráciában valósították meg. Oroszország Frankenstein doktora a múlt szombaton átélte, hogy kreatúrája fellázadt ellene, miközben egy másik magánhadsereg üstöllést a segítségére sietett. Az efféle bohózat persze a magyar kormánytól sem teljesen idegen. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a fogolycserét privatizálta, amelyet az Orosz Ortodox Egyházzal hozott össze, hazudozások láncolatára kényszerítve minisztertársait. Ilyen a valóság, ha a látnok vízióin is túltesz. A HVG azonban a tények jegyében értékeli Prigozsin lázadását, és ekképp igyekszik felgöngyölíteni a titokzatos fogolycsere szálait is.

Valódi titánok küzdelmét összegzi azonban az amerikai diplomáciai offenzíva ürügyén a Világ. Az USA a Föld legnépesebb országát, a gyorsan felzárkózó Indiát igyekszik szövetségesei belső körébe vonni, a glóbusz második legnagyobb gazdasága, Kína vezetőit pedig megannyi súlyos konfliktus után megbékíteni, utóbbit csekély eredménnyel. Hazai terepen be kell érnünk a kormánypártok mindent elsöprő offenzívájával, amelyet a Magyarország és a Gazdaság rovat követ. Az Állami Számvevőszék totális anyagi vereséget mérhet az ellenzéki pártokra a jövő évi választások előtt, a kormány titokban módosította a Paks II.-szerződést – amelynek kockázatait Mártha Imre, az MVM korábbi vezére veszi sorra –, és bemutatjuk, hogyan dolgozzák meg egy balatoni kiválasztótáborban azokat az ifjakat, akik külföldi ösztöndíjasnak készülnek. Mindeközben Mészáros Lőrinc gőzerővel nyomul a biztosítási piacon is. A szokásos ügymenetet legfeljebb az színesíti, hogy a Brüsszellel hadakozó Varga Judit, a távozó igazságügyi miniszter vezeti majd jövőre a Fidesz–KDNP EP-listáját.

Szakmai szempontok alapján mérlegeli a Szellem rovat Ókovács Szilveszternek az Állami Operaház élén eltöltött bő évtizedét; őt annak ellenére nevezték ki újra, hogy a pályázaton a vert mezőnyben végzett. Megemlékezünk a negyven éve elhunyt komikusról, Louis de Funes-ról, a Portré pedig Simó Györgyöt mutatja be, aki kreativitását a Tilos Rádiónál, a Magyar Narancsnál, az Origónál, később a T-Online vezérhelyetteseként bizonyította, majd filmproducer, kocázatitőke-befektető lett. Pályamódosításait azzal magyarázza: „Amit nem kezdesz el, nem is tudod befejezni.” Ennek prigozsini posztulátuma: ne kezdj bele, ha nem tudod, hogyan végzed.

Farkas Zoltán

szerkesztő