Itthon hvg.hu 2023. december. 18. 05:16

Késelés volt Újbudán, a rendőrség elfogatóparancsot adott ki

Az áldozat súlyos sérüléseket szenvedett.

Súlyosan megsérült egy férfi, akit vasárnap délután megkéseltek a főváros XI. kerületének egyik lakásában - közölte a Népszavával a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Információjuk szerint az eset a Karinthy Frigyes úton történt. A Telex közben megtudta, szombat fél három körül kaptak bejelentést a rendőrök, és az áldozatot a mentők súlyos sérüléssel vitték kórházba.

A feltételezett elkövető, egy 41 éves férfi ellen a BRFK elfogatóparancsot adott ki, a rendőrök jelenleg is keresik.

A rendőrség emberölés kísérlete miatt nyomoz.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.