Itthon hvg.hu 2023. december. 12. 10:49

Négyezer határvadászt akart a belügy, kevesebb, mint kétezer jött össze

1804 jelentkező vizsgázott le.

4117-en jelentkeztek idén novemberig a tavaly júliusban indult határvadász-toborzáson, akik közül végül 1804 emberrel kötött szerződést a rendőrség, válaszolta a Belügyminisztérium a Népszava kérdésére.

A lap hozzáteszi, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter tavaly nyáron arról beszélt, hogy el akarják érni a négyezer főt a határvadász egységeknél, most az Országos Rendőr-főkapitányság azzal indokolta a kisebb létszámot, hogy ennyien fejezték be a tanfolyamot, és tették le a vizsgát.

Arról a hvg.hu is írt korábban, hogy a határvadásznak jelentkezők sokszor alkalmatlanok arra, hogy eljussanak a kinevezésig, de a felmondási arány is igen magas.

Eddig 394 határvadász mondott fel menet közben, a tavalyra kitűzött célszámot sem közelíti meg az állomány

Tíz hónappal a határvadász-toborzás indulása után az állomány feltöltöttsége rendkívül alacsony, alig 1400-an vannak. Az elérhető bér az infláció ellenére sem nőtt, emiatt is lehet kevesebb a jelentkező. Magas, 37 százalékos az alkalmatlanok aránya, és jelentős a lemorzsolódás is: közel 400-an léptek ki.

Hirdetés
hvg360 Nyusztay Máté 2025. május. 11. 19:30

Most ért be Elon Musk törleszkedése: Trump beszántaná a NASA-t és tálcán kínálná fel a Holdat Kínának

Vártuk, mégsem sejtettük, hogy ennyire drámai lesz, amikor a Trump-Musk-dodzsem ámokfutása eléri az amerikai űrkutatást is. Az egy dolog, hogy megtizedelnék a NASA-t, kukáznák a középtávú holdprogramot, a Nemzetközi Űrállomást, továbbá az egyetlen űrhajót, amit a NASA végre ki tudott izzadni – csakhogy félő, hogy ezzel gyakorlatilag átpasszolják az USA űrbeli dominanciáját Kínának.