A kormányhivatal szerint a szerződéskötés elmaradása nem róható fel a pertársaság résztvevőinek.
Visszavonta a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kormányhivatal a Magyar Orvosi Kamara (MOK) által támogatott pertársaságba tömörült háziorvosokkal szemben az ügyeleti szerződések visszautasítása miatt indított eljárást.
Ahogy akkor a hvg.hu is megírta, tavasszal levelet kaptak azok a háziorvosok, akik nem írták alá az új ügyeleti szerződést. Ebben arra figyelmeztették őket, hogy a szerződés megkötése nélkül, pusztán a hatályos jogszabályok alapján is kötelező az ügyeleteket megtartaniuk. Ötmillió forintos bírságot is kilátásba helyeztek arra az esetre, ha nem tesznek eleget a felszólításnak.
A MOK csütörtöki közleménye szerint, mivel az Országos Mentőszolgálat nem fogadta el a háziorvosok érdekeiknek megfelelő ügyeleti szerződést, a kormányhivatal álláspontja szerint a szerződéskötés elmaradása nem róható fel a pertársaságban résztvevőknek.
A szervezet – amely hevesen ellenezte az új ügyeleti rendszer bevezetését, és ezért a kormány igyekezett lenullázni – jelezte: tovább fogja erősíteni jogi támogatási rendszerét annak érdekében, hogy a tagjai biztonságban végezhessék gyógyító tevékenységüket.